Valamelyik nap, még Pesten megkérdezte tőlem egy ismerősöm, hogy mi az, ami a legjobb számomra a Krisna-tudatban. A válaszom az, hogy tudom, hogy mit kezdjek magammal öregkoromban. Azelőtt ezen gondolkoztam a legtöbbet. Arra tippeltem, hogy utazgatni fogok, ha még mindig ingyen lehet majd nyugdíjasként utazni a vonaton és a buszokon, közben gyógyfürdőkbe járok. De ez nem volt elég megnyugtató dolog számomra. Máskülönben a nyugdíjba vonuló villamosvezetők egy részénél van egy érdekes élettani eset: sokan belezavarodnak abba, hogy nem kell hajnalban bejárni dolgozni, mert rászakad a rengeteg szabadidő. Van, aki fél éven belül egyszerűen meghal (nem egyedi eset), mert pl agyvérzést kap, vagy depressziós lesz. Van, aki rendszeresen visszajárogat a végállomásokra, s órák hosszat ott van velünk. De van egy nagyon idős kolléga az 59-esen, aki már 2 évtizede hivatalosan nyugdíjas, de besegítőként még mindig vezet, mert közölte a szolgálatvezetővel, hogy ha nem vezethet villamost, akkor belehal. Amúgy 1965-ben kezdett vezetni...
 | |||
| Egy idős sadhu. Ha nem is pont így képzelem a jövőmet... :-) |
Már csak egy dolgot kell kitalálnom: hogy a jelennel mit kezdjek. Több lehetőségem van, elsősorban mivel még viszonylag fiatal srác vagyok (26 leszek nyáron), nem volna rossz ötlet, hogy házas életet éljek, mert van is egy számomra nagyon kedves mataji, akitől rengeteg szeretetet kapok, meg én is szeretem Őt. De magamat mégsem érzem jogosultnak arra, hogy akármelyik nő is hozzámszóljon, azok után, amit velük megtettem az eddigi életem alatt. Elvettem 3 nőnek is az ártatlanságát, majd hitegettem őket, majd egy hónapnál tovább soha nem tartott egy kapcsolatom sem, kivéve Erikát, akiről fentebb meséltem. Rajta kívül egy nőnél sem bírom tovább 1, max 2 hónapnál tovább, sem előtte, sem utána, de ugye vele sem mindig klappolt a dolog, de ennek inkább a pénz volt az oka. Mondjuk az is megérne egy eszmefuttatást, hogy miért van az, hogy két holdtölte alatt megunom, néha megutálom a barátnőimet. Részemről fogalmam sincs, erre magyarázatot nem tudok adni. :-(
Másfelől ebbe a világba nehezen mernék gyermekáldást felvállalni, mert ha már gyermekem van, akkor már mindenképpen bhakták gyermekeivel szeretném együtt taníttatni, de Magyarországon Krisnás óvoda (tudtommal) Budapesten és Somogyvámoson van, általános iskola meg csak az utóbbiban, s gondolom az sem kétfillér, bár ez még a kisebbik gond. Mivel én vagyok a férfi, nekem kéne ugye ezekről gondoskodnom, de egyszer már hasonlót megpróbáltam, hogy egy családot összetartsak, csak abból pofáraesés volt. Édesanyámékat amikor felköltöztettem 19 évesen Pestre, másfél évig az én fizetésemből éltünk, abból fizettük az albérletet meg mindent, meg abból a családi pótlékból, amit apám küldött öcsémnek (mivel így éltünk 3-an). Ez idő alatt édesanyám nem ment el dolgozni, (akkor még nem volt válság), azokra a munkalehetőségekre, amiket találtam neki, arra vagy nem ment el, vagy visszadobta,, pedig két szakmája és érettségije van. Csak akkro volt hajlandó elmenni dolgozni, amikor már bőven több mint egy éve nézte a TV-t, de kajánk alig volt, én meg bedobtam, hogy apához visszaköltözök Zalaegerszegre. Akkor hip-hop lett munkája, de mivel kiderült, hogy még a közüzemi számlákat sem fizette ki (kellett cigire a pénz....), lassan mehettünk életem első albérletéből, amit viszont nagyon szerettem. Nem szép dolog, tudom, hogy anyukámról így beszélek, de eléggé rossz emlék ez, s mélyen bennem van.
Na, ez a véleményem a család összetartásról. Fiatalabb koromban megpróbáltam, s már akkor elkezdődtek az adósságaink is, s félek, hogy legközelebb is ilyen lesz, mert az a lány, akit szeretek, arra sem merek két forintot rábízni (bár tudom, a védikus kultúrában a feleség pénze a férjhez kerül, kivéve, ha a nő az apjától kapja a pénzt). Más nővel viszont nem is érzem jól magam, ha ebben a világban nem lenne pénz, akkor nem lenne velünk gond. Már gondoltam arra is, hogy szökjünk egyszerűen meg, lépjünk le, s kezdjünk új életet valahol, egy vaisnava közösségben, de ez elégg gyerekes ötletnek tűnik, meg még van 3 év a kölcsöneim lejártáig, a többi családtagomat meg elővehetnék a bankok...
Szóval dióhéjban összefoglalva nagyon nem tudom, hogy mihez kezdjek most, már 1-2 éve megy itt az egyhelyben való toporgás, miközben az idő halad. Persze időközben megtaláltalak Téged, kedves Krisna, ami rengeteg erőt és célt adott az életemnek, de hogy családos legyek e, vagy már most cölibátust fogadjak, na ez az, amit nem tudok, mert mindkettő csalogat. Egy fokkal jobban vonz a családi élet, de a fenntartásaimat már leírtam, bár Era mataji az egyetlen nő, akitől gyereket szeretnék, mert tudom, hogy a leendő gyermekeinket tiszta szeretetben nevelné, Krisna tudatban. Meg Rajtad kívül szinte csak benne bízok feltétlen.
Hogy egy picit vidámabb arcomat is mutassam, ezt a videót az iszlam.com-on találtam: Ez a videó kábé arról szól, hogy nem lehet kifogás arra, hogy ne imádkozzunk (a muszlimoknál napi 5 ima ugye a kötelező, meghatározott időkben), azaz ne gondoljunk Rád, valamilyen formában, ha már más és más vallások vannak ugyan, de mindnek ugyan az a célja: megismerjün Téged, kedves Krisna (vagy Allah, JHV, stb) . Ebben a fényképekből összefűzött videón néha a lehető leglehetetlenebb helyeken imádkoznak muszlim barátaim.
Méghogy néha sok az a 16 japa kör, amikor vannak, akiknek napi 5ször kell leborulniuk, néha az utca kellős közepén:)
Hare Krisna!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése