Kedves Krisna!
A mostani héten úgy terveztem, hogy egy meglepetés bejegyzéssel fogok itt jelentkezni, miszerint egy kis videós bejegyzéssel kiegészítve hírt adok előavatásomról.
Pár hete ugyanis Govinda maharaja ajánlásával levelet írtam párommal Bhakti Aloka Paramadvaiti maharaja-nak, hogy indokolatlan kegyéből fogadjon el minket tanítványnak, mert mi úgy érezzük, hogy mi az ő által vezetett lelki családjával szeretnénk Téged szolgálni, Kedves Krisna!
Ennek örömére egy előavatást kaptunk volna Gurumaharaja nevében a hétvégén, Nityananda Trayodasi alatt, amivel formálisan is a tanítványai lehetünk.
Csak éppenséggel az időjárás nem volt olyan kegyes hozzánk, ugyanis az elmúlt 25 év legnagyobb hidege és havazása tört az országra, s Európára, így nem tudtunk lemenni Nandafalvára sem, mivel ott az utak sem voltak letakarítva. Szoltak, hogy nem tudunk most lemenni, mert tényleg ítélet idő van az Alföld déli részén. Akik lent élnek persze vasárnap felívtak, hogy ne búsúljunk. Különösen jó volt, amikor Srípad Krisnananda Acarya Prabhu-val beszéltem telefonon, mert mondta, lehet, hogy most azért nem tudtunk lemenni Nandára, mert még egy picit meditálni kell azon a dolgon, hogy ezek után, az előavatás után már lelkibb életet kell élnünk.
Szó mi szó, igaza van, ez tényleg egy nagyon komoly dolog. Jelen állás szerint, várhatóan Egerben lesz az előavatásunk, Gaura Purnima alkalmából :-)
A héten mivel Pesten ragadtunk, s volt nálam egy kölcsönkért kamera is, filmezgettünk egyet a havazásban, s túráztunk, mintha csak az Alpokban lennénk:-) Régi szórakozásomnak, a filmezésnek is szenteltem az időt egy picit:) Eszembe jutott, hogyha lenne egy kamerám, egész sok mindenre tudnám használni, kisebb prédikáló filmeket tudnék készíteni vele itthon. Mivel pénzügyileg nem állok jól, el is hesegettem a gondolatot, hogy veszek kamerát, de ha a bhakták és a Te Áldásodat megkapom rá, Kedves Krisna, akkor nekiesek a filmezésnek :-)
Hare Krisna!
Kedves Krisna!
2012. február 7., kedd
2012. január 15., vasárnap
Főzni jó!
Kedves Krisna!
Még múlt vasárnap volt lehetőségem párommal és többed magammal arra, hogy Csillaghegyen, az ottani Templomodban a vasárnapi nagy lakomát mi készíthettük el.
Reggel héttől kezdtük a nagy munkát, s rekord idő alatt, délre végeztünk vele, pedig nagyon sok fogást sikerült készítenünk. Jó volt a csapat, s a hangulat :-)
A puri készítését is elkezdtem kitanulni, s most egész érdekes, fánk alakúak lettek, olyan szépen felfúvódtak.
Akkor jutott eszembe, hogy valamilyen szinten közzé tehetnék az oldalamon is pár receptet, úgyhogy ma egy picit átszerkesztettem a blog oldal oldalsávját. Legfelül megjelent egy új menüpont Receptek néven. Oda teszek közzé pár receptet, melyet Neked készíthet bárki, kedves Krisna.
Remélem evvel egy picit hozzájárulhatok ahoz, hogy több vegetáriánus legyen kis hazánkban, s annyival kevesebb tányérben legyen valamilyen döglött állat.

2012. január 13., péntek
Egy pénzügyi kérdés :-)
Kedves Krisna!
A minap épp azon gondolkoztam, hogy a valutával való kereskedés az pénzügyi manipulációnak, azaz valamilyen szinten szerencsejátéknak minősül e?

Mivel még koránt sem vagyok a világtól elvonult személy, ezért gondoskodnom kell anyagilag magamról és páromról is. Ezt azért is teszem, hogy nyugodtabban tudjam végezni a Neked végzett szolgálatokat itthon, tehát a bhógát (étel alapanyag) meg tudjam venni, be tudjam fizetni a számlákat, hogy ne kapcsolják le a villanyt itthon, stb.
Egy-két hónapja szó van róla, hogy kimegyünk Skandináviába, elsősorban Norvégia a leg szimpatikusabb, de Erának vannak ismerősei Svédországban is, tehát valamilyen szinten válogathatunk is.
Ennek megfelelően váltottam Norvég koronát is még decemberben, amint lett egy kis plusz pénzem. Igen ám, de most azt vettem észre magamon, hogy azt kezdtem el sasolni, hogy azóta mennyit romlik a forint a svájci frankhoz képest, illetve mennyiért tudnék eladni a Norvég koronámból, stb. Mint egy tőzsde bróker. A tőzsdéről végső soron lehet tudni, hogy az egy szerencse játék. Gondolom a valuta spekuláció sincs messze tőle.
/azoknak akik újonnan vannak itt: a vaisnavizmusban (Krisna hit) van pár alapvető szabály, amolyan tiltás. Ezek közé tartozik, hogy a szerencse játék nem megengedett, mivel hajlamosak lehetünk általa a pénzügyi manipulációkra s a hazugságra ( pl póker arc) /
Sajnos a kiutazásunknak is az anyagiak lesznek az okai, mivel itthon egyre nehezebb megélni a fizumból, ám ennek a valuta tartaléknak egy részét meg bekell majd váltanom, mert jövő héten még itthon tervezek még megvenni ezt-azt.
Remélem nem fog nálam átcsapni valuta-kufárkodássá ez a dolog. :-)
Nehéz az egynsúly mindenesetre itt a Kali yugában. Éppen ezért inkább a Te kezedre bízom életemet, kedves Krisna!

2012. január 12., csütörtök
Visszatértem!
Kedves Krisna!
Mint a mindannyiunkban lakozó Felsőlélek, Tudod, hogy az elmúlt, több mint fél év tele volt krízissel nálam, s ezért nem írtam ide. A blog olvasóinak (amennyiben voltak rendszeres olvasóim....) biztos feltűnt, hogy kb szeptember magasságában írtam utoljára, gondolom azt hitték, hogy vége, feladtam a dolgot.
A dolog így volt, de mégsem. Sok bhakta mesélte, hogy ha valaki elkezdi az odaadó szolgálatot, akkor elsősorban az elején vannak hullámvölgyek. Na most átestem egy óriásin :-S
Április-május környékén még rendszeresen japáztam 20-22 köröket is az imaláncomon, sikeresen leszoktam az energiaitalokról, s úgy általában egész jól megvolt a 4 szabály nekem. Majd nyáron lassan, de biztosan beütött nálam is egy kisebb krízis, aminek a hatása az lett, hogy a lustaságom miatt először egy napig nem japáztam, majd ha fáradtan ébredtem, megittam egy Bombát, majd az egészből az lett, hogy augusztusban csak egy napon japáztam, megint fél liter energiaszaftot pusztítottam el, s szeptemberben még a vegaságomat is megcsúfoltam avval, hogy egy nagy tál sushi-t megettem, a könyveket meg már hónapok óta nem forgattam.
Az előző bejegyzésemben már említett Prem Kunja-n megismert bhakták kegyének köszönhetem, hogy kezdek kijönni abból a gödörből, melyet a tudatlanságom miatt ástam magamnak. Elsősorban Bhakti Abhay Govinda Maharaja-nak köszönhetem, hogy kezdek kilábalni ebből a helyzetből. Nem igazán volt (van?) könnyű dolga velem, mert rengeteg negatív dolog feszélyez. Pl a fizum egyre kevesebb már, de a kiadások egyre magasabbak. A munkahelyen amúgy is sok gubanc van, november elején pl belém jött egy 79 éves idős nő az autójával, aki jobban féltette az autóját, mint az egészségét. Nem baj, lett egy balesetem...
Családban is mindig van valami extra balhé, úgyhogy igazán meg volt nehezítve a dolgom, hogy nyugodtan meditálhassak a Szent Neveiden, Kedves Krisna. Kb ezért sem tudtam japázni. :-S
(mindenesetre leckéket azért folyamatosan töltöttem le Sivarama Maharaja oldaláról, a nyáron és ősszel, hogy ne maradjak buta :-) )
Govinda Maharaja viszont folyamatosan öntötte belém az önbizalmat, hogy érdemes folytatni az Odaadó szolgálatot, illetve még páromnak is segített elhelyezkedni egy olyan munkahelyen, ahol bhakták között lehetett. Igaz, a "válság" miatt csak egy hónapig dolgozott ott, elkezdődött a leépítés ott is.
De ennek ellenére így ősszel a legtöbbet neki köszönhetek, amiért örök hála neki :-)
Még novemberben szólt nekünk, hogy Egerben lesz majd egy szilveszteri buli Egerben, ahová jöhetünk mi is. Szerzett nekünk fuvart is, úgyhogy lementünk. Ez egy picit másmienebb szilveszteri buli volt, mint amiett megszoktam. (bár a tavalyi is érdekes volt, amikor ugye már nem ittam, de nem is csináltam semmit, kis híján át is aludtam Gyula barátomnál, Zalaegerszegen.)
A legnagyobb ködben érkeztünk le Egerbe, este 6 körül. Itt sokat bhajanoztunk, prasadamot fogyasztottunk, s régi dia képeket néztünk a hazai vaisnavizmus első szárnypróbálgatásairól (1978-as Keshi-ghátról, az első Krisnás tanyáról 1984-ig, az első vegetáriánus szakácskönyv bemutatásán rendezett sajtótájékoztatóról szóló képekig).
De nem ez volt a pláne, hanem ahogy átléptünk az ó évből az új évbe. Egy közös japa meditációval. Na ez kellett most nekem, ugyanis azóta kaptam rá újra az ízére ismét.
Most már érzem, hogy jó úton haladok, mert a napi meditációimat és szolgálataimat is eltudom látni, malyről 1 hónapja még nem voltam megbizonyosodva.
Lelki tanítómesterem ugyan még mindig nincs, de érzem, hogy már kezdek kész lenni arra, hogy tanítvány lehessek. Másban már nem is nagyon ltok értelmet.

2011. szeptember 20., kedd
Vaisnava tanya
Kedves Krisna!
A hétvégén Eger mellet egy kis tanyán voltam, melyet Prem Kunja -nak neveznek. Van amúgy egy külön kis blogjuk is, de nem így találtam oda.
Még két hete Govinda maharaja említette, hogy lesz ott egy tűzceremónia, amire bárkit szívesen várnak. Ez nem Iskcon közösség (hanem a Vrinda misszió bhaktái), így hangulatban picit másabb volt, de se nem rosszabb, se nem jobb. Rosszabb ugye nem lehetett, mert tiszta szívű bhaktákkal voltam körülvéve végig, jobb meg azért nem lehetett, mert végig Te is ott voltál Gaura Nitay múrti formában, illetve amennyit beszéltünk Kedvteléseidről, s énekeltük a Szent Neveidet, Te is ott voltál, kedves Krisna, s mivel Nálad jobb dolog nincs, így jobb sem lehet :-)
Még pénteken este érkeztem Egerbe, vonattal, majd Govinda maharaj kocsival kivitt Prem Kunja-ba. Ott sötétedésig elvoltunk, a vendéglátóinkkal, majd este visszamentünk egy asramba, ahol az estét töltöttük. Prem Kunja-n ugyanis nem volt külön alvó részünk, de az egri asramban tudtak nekünk helyet biztosítani. Reggel fél 8 körül visszaindultunk kocsival a völgybe, ahol a tanya található (és ahol végig nem volt térerő se, annyira elzárt :-) ). Én elkezdtem segíteni az asztalokat építeni a lakomához, illetve vittünk ki az úthoz is egy nagy "Haribol" felíratú táblát a bekötő úthoz, hogy minél többen ide találjanak. Közben Govinda maharaja a tűzáldozathoz készítette az oltárt a földön. A vendéglátóink 2 éve élnek itt, s most érezték elérkezettnek az időt arra, hogy egy nagyobb összejövetelen köszönetet mondjanak a jó termésért Neked, illetve a Föld anyának, Bhúmi dévinek, s erre volt hivatott ez a tűzceremónia.
Ahogy elnéztem, mindent megadtál nekik, amira a bhaktáidnak szüksége lehet: jó termőföld, saját kis patak, fa a fűtéshez és tűzhelyhez (akácosok nőnek a területen, mely úgy nő, mint a gaz, így van utánpótlás :-) ), rendes szomszédok, akikkel remek kis kölcsönös cserekereskedelmet lehetett kialaktani.
A tűzszertartás remek volt (a kis oltár is nagyon szépen megmaradt), a lakoma óriási volt, a hangulat meg kiváló volt. A legjobban az tetszett, ahogy a természettel összhangban élnek ezen a kis tanyán, s látszik, hogy nem akarnak semmi feleslegeset elvenni a természettől, ami nem kell nekik, Te meg biztosítod számukra azt, amire nekik szükségük van. Szerintem majd a családommal, párommal s a gyerekeimmel én is valami hasonló helyen szeretnék élni,ilyen szépen összhangban a természettel, Téged imádva.

Címkék:
Eger,
Fotók,
Govinda maharaja
Hely:
Eger, Magyarország
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)