Most egy érdekes témáról szeretnék Neked, s az olvasóimmal megosztani. A múltkori témának valamilyen szinten a folytatása is lehetne ez, mivel minden mindennel összefügg/az még Kecskeméten játszódott, 98-ban, 99-ben felköltöztem nagyimhoz Pestre 2001-ig/. Előre is elnézést kérek, ha túl önmarcangoló lenne az írás, a végére megpróbálok vmi tanulságot kihozni belőle, csak türelem! ;-) Máskülönben erről se nagyon beszéltem, mert nem is volt kinek, de ha magának az Istenség Legfelsőbb Személyiségének mesélem el, aki mindig velem van, akkor talán segíthet is nekem.
Ma van a tíz éves fordulója annak, hogy az életem, a karmi életem egy érdekes változáson esett át, amit nem akartam akkor, s ma sem tudom, hogy lett volna a helyes, a mostani helyzet, vagy egy egészen más, amit az egóm akart.
A lényeg az, hogy akkor, végezvén a nyolcadik osztállyal, itt Budapesten, egy művészeti suliba kerültem, ahova nagyon nehéz volt bejutnom, de akartam, mivel arra koncentráltam. A felvételi legsarkalatosabb pontja a rajz volt. Nem tűnik nehéznek, gondoltam, de az anyai nagyim (aki nem ugyanaz, aki Szegeden él!), akivel akkor éltem /szüleim akkor már Zalaegerszegen, de ez egy hosszú téma..../ beíratott egy festőművész galériájában lévő rajz szakkörre, ahova hétfőtől csütörtökig 16 órától 20ig jártam, ami minden időmet elvette természetesen akkor, de a cél az volt, hogy a grafikai oldalamat a lehető legjobban tökéletesítsük. 2000 októberétől következő év áprilisáig jártam oda, amíg meglettek a felvételik. Fel is vettek a Várna utcai suliba szobrászművész szakra. De természetesen a célom nem tejesen az volt, hogy szobrász legyek, hanem tovább menni a Filmművészeti Főiskoláig operatőr, esetleg rendezői szakra majd utána. S hogy jött ide a szobrászat? Elsősorban fotó vagy grafika szakra jelentkeztem, de ez is érdekelt, s "ezt dobta a gép", melyet elfogadtam. Utólag megtudtam, hogy Zsigmond Vilmosnak is vannak szobrász tanulmányai :-)
 |
| Útban Ágasvárra :-) |
Na de aztán jött a nyár, 2001-ben, Háváj-Dizsi, fíl dö szánsájn, éreztem akkoriban úgy :-D Természetesen akkoriban a nyár nem múlhatott el a szokásos Ágasvári csillagásztábor nélkül sem, amit megejtettem. A közeli ismerőseim tudják rólam, hogy akkor alakult ki az első, igazán mindent elsöprő szerelem is bennem, aminek rengeteg köze van ehez a kálváriához is. Dióhéjban annyi, hogy 3 nagyon jó fej barátra tettem itt szert, melyből kettő lány volt, s az egyikhez túllzottan is ragaszkodtam, de valahogy belülről éreztem, hogy nem kéne ráhajtanom, mert hosszú távon nem lenne értelme, meg különben is, Zoli barátom is éppen hajt rá már régebb óta, minek venném el tőle. Hazaértem Pestre a táborról, s éreztem, hogy valami, vagy valaki hiányzik. Megnéztem a csomagjaimat, a távcső, a fényképező megvolt, a ruháim is, a pénz akkoriban nem számított. Aztán nem bírtam enni sem. Rájöttem, hogy ki hiányzik. Eszembe jutott, hogy szóbakerült egy augusztusi csillagásztábor is, ahova megy az apjával, Miskolc mellé. Nosza, arra én is elmentem, nagyim azt is kifizette, mert a pénz nem volt gond, lévén zug könyvelő volt, s rengeteg fiktív cégen keresztül szakított több százezer Ft-ot havonta....
Szentlélekre érve, a csillagásztáborban végre kettesben tudtam beszélgetni vele, ahol kiderült, hogy Zolit annyira nem kajálja, mert mindig valami baromságot cisnál, de azért tiszteli, mert jószándékú, s hogy keresi az igazit. Más sem kellet,t kezdtem rászánni magamat arra, hogy megpróbáljam egy randira elcsábítani, de a tábor alatt megszólalt a telefonom, az apám hívott. Közölte, hogy a nagyim "kihúzta a gyufát", s 3 nap múlva egy furgonnal fenn lesz a cuccaimért. (apró megjegyzés, hogy nagyim, akit szintén tisztelnem kell, tudni érdemes róla, hogy mesterien tudta az embereket összeugrasztani egymással, hogy mindig ő jöjjön ki nyertesként, amit 2-3 év alatt, míg vele laktam tökéletesen kiismertem, gyakran elszenvedtem). Nem tudom mai napig, mi volt az, amivel így feldühítette apámat, mert ő is örült neki, hogy Pesten egy jó középsuliba fogok járni, de ez meglepett. A durva az, hogy akkor benne is voltam, úgymond a kaland kedvéért. Amikor viszont már ott voltunk, hogy apám kiíratott pár nappal a tanév kezdete előtt a suliból, családi okok miatt, akkor esett le a tantusz, hogy ennek a fele sem tréfa. Akkor úgy éreztem, minden összetört, mindennek vége, az álmaimnak. Eriadnu-tól sem tudtam igazán elbúcsúzni, még a címét és számát sem tudtam, csak annyit tudtam, hgoy vhol Kőbányán él...
Zalaegerszegen átvettek egy gimnáziumba, amit nagyon nem szerettem. A tanárok sem voltak valami jófejek, nem úgy mint az előző sulimban, s az osztálytársak sem a legjobb fejek, mert már rég ismerték egymást, én meg új voltam, s nem épp a befogadó késségüket mutatták felém. Két előnye azért mégis volt ennek a giminek: 5 perc sétára volt tőlünk a Kertvárosban, s életem egyik legjobb barátját, Gyuszit is itt ismertem meg. Ő azon kevesek közé tartozott, aki nem volt annyira flegma, hogy szóba álljon a pesti sráccal :-) De persze ez a barátság is lassan alakult ki, az első negyed évem Egerszegen a magány szóval jellemezhető. Ettől a pillanattól fogva van az, hogy mindig elgondolkodok azon, amit egy történésznek tilos feltennie: Mi lett volna, ha....? Mi lett volna, ha maradok abban a suliban, mi lett volna ha elköltözök a nagyitól, de a koleszbe kerülök, s úgy tanulok ott? Meg hasonló kérdések merültek fel bennem 2001 őszén, amik a mai napig is kísértenek, s a mai napig blokkolnak abban, hogy ezt a múltban bekövetkezett törést elfeledjem. Mert nem halt meg mondjuk senkim, de célok és jövő nélkülinek éreztem magam, mert akkor volt egy célom.
November magasságában kaptam egy levelet (hagyományos, postait :-) ) Zolitól, akivel havonta egyszer telefonálgattam, s megtudta a címemet is. Ott több oldalon keresztül leírta bánatát, hogy mennyire zerelmes a lányba, de nem akar komolyabb dolgot tőle, de azért barátnak elfogadják egymást. Én viszont írtam neki, ahol is megbeszéltük, hogy tavasszal kéne szervezni valakinél egy összejövetelt, ahol 4en újra akkorákat beszélgessünk, bulizzunk, mint azon a szép nyári héten. Időközben tőle megkaptam a két lány címét is, így velük is elkezdtem levelezni.
 | |
| Nálam a csapat :-) |
Tavasszal végülis nálunk, Zalaegerszegen jöttünk össze, ahol 4-5 napot töltöttünk el, asszem :-) Akkoriban ismertem fel azt, hogy a távolság csinálja a legnagyobb barátságokat. Majdnem egy év telt el azóta, hogy 4en újra együtt lehettünk, s nekik köszönhettem, hogy akkor nem fordultam magamba, s nem kerültem olyan társaságokba, amikből nem biztos, hogy ki tudtam volna mászni. Gyuszival akkoriban még nem volt olyan erős a barátságom, az lassan, de biztosan alakult ki, mert eleinte túl gyerekesnek találtam, de időközben kiderült, hogy 20 éves korom alatt a legnagyobb bölcsességeket tőle tanulhattam, így a barátságunk ma is töretlen.
De mint ahogy lenni szokott a múlandó dolgokkal is, a barátságok is néha halványodnak, erősödnek, megszünnek, vagy újabb szereplők is lehetnek. Ezek múlandó dolgok, mivel mindannyian változtunk, ahogy felnőttünk, így már korántsem olyan szoros a barátság, de még egyikőjükkel sem vesztem (örökre) össze:-) Ámbár mivel nem mindig voltak akkoriban dolgok, amik eltudták volna törölni a fejemből ezeket a gondolatokat, hogy "mi lett volna, ha...?", mindig és újra meg újra előtörnek. Ezután már inkább olyan ideiglenes dolgokon gondolkodtam, mi lett volna, ha Pesten maradva mégis összejöttem volna Eriadnu-val, s mi lett volna, ha Pesten maradva még több időt töltök el velük, majd később főiskolára járok.... Ezeknek a gondolatmeneteknek a végtelen számú kombinációja gyakran előjött bennem, s sajnos néha még most is, amiért néha egy fő kötelességemet sem tudom maradéktalanul ellátni: Mindig Rád gondoljak, kedves Krisna.
Az áttörés a héten történt meg! Úgy alakult, hogy már kb egy hónapja egy vágányzár miatt nem a megszoktt vonalamon,a 19-esen vezetek, hanem átraktak a Fehérvári úti vonalakra tettek, ahol nagyon lassan észre vettem egy jelet.
Ha balra tekintettem a tükörben, láttam a villamos oldalát, hátulját, meg mindent, ami mögötte van, meg a szép kék eget, stb. De ha egy picit a tükör mellé néztem, az elmúlt egy hónapban egy egyre jobban elbarnuló gesztenye fát vettem észre, mely csak múlik el, miközben én a tükörben csak mellé nézelődök. Ha csak hátrafelé nézek, lehet, hogy szép dolgokat vagy keserű, de rágódni való dolgokat nézek, de az idő is ugyanúgy halad mellettem, miközben mellettem is minden csak elhalad és elmúlik, mint a gesztenye zöld levelei, melyek már barnák lettek, s minden csak elsuhan, mint a képen nem látható autók. Én ábrándozok a "Mi lett volna, ha....?" kérdésekkel, miközben nem tettem le semmit az asztalra, amit le kellett volna egy olyan személynek, aki a Te, Krisna bhaktájának vallja magát: azaz dicsőíteni a szent Neveidet. Ez a felismerés most egy ideig segít nekem, hogy inkább Rajtad meditáljak, mint más, elmúló dolgokon, de egyedül nagyon gyenge és jelentéktelen vagyok. Amíg nincs egy hiteles Lelki Tanítómester, akinek a Kegyéből áteshetek az avatási folyamaton, addig picit félek, hogy elfelejtem ezt a tanulságot, ámbár tudom, hogy itt az anyagi világban egy fűszál sem mozduhat meg a jóváhagyásod nélkül:-)
Ígérem, kedves Krisna, hogy nem fogok azon gondolkodni, hogy mi lett volna, ha 10 éve mégis Pesten maradok, s itt tanulok!
Utóiratként csak annyi, hogy a mi családunkban mefigyeltem egy kisebb fajta körforgási periódust, szinte minden megismétli önmagát: most öcsém végezte el a hetediket, s anyukám anyagi helyzete miatt (akik most meg Kecskeméten élnek....) lehetséges, hogy apámhoz kerül vissza, Zalaegerszegre, mint én 10 éve. Anyukám magát sem tudja fenn tartani, mivel munkanélküli... Öcsémnek annyi előnye van velem szemben, hogy ha költözne, akkor a könyvei között már lenne Rólad szóló könyve is, mert adtam neki belőle, hátha majd azt olvasgatja a Zala folyó partján, ha ő is ilyen helyzetbe kerül, s nem fog baromságokon agyalni, mint a bátyja...
Hare Krisna!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése