Tudom, már megint rég jelentkeztem a blogommal. Mentségemre legyen, hogy mostmár a Srímad - Bhagavatam-ot is elkezdtem olvasni, jelenleg még csak az első éneknél tartok, de mindeneggyes szava, betűje nektár számomra! :-)
Most elsősorban egy kisebb figyelemfelhívást szeretnék közzétenni azon olvasóim körében, akik rendszeresen japáznak:
Kedves Krisna!
Remélem most nem figyeltél, hogy milyen ajándékot próbálok Neked ajánlani Megjelenésed alkalmából idén. ;-) . Tegnap éppen édesanyámnál jártam, aki még nálam is elesettebb, de már nagyon hosszú idő óta keres Téged. Februárban már volt ugyan Csillaghegyen, az ottani Templomodban (sőt, egy röpke időre tavaly Janmastami idején is beugrott velem oda), de valahogy egyik vallásnál sem állapodott még meg. Pár éve még a Jehova Tanúihoz járt, előtte meg református irányzatban mozgott, de a sok csalódás miatt, mely az életben érte, fenntartásai is vannak sajnos, mert a karma törvényeit valahogy nem érti meg, nehéz elmagyaráznom neki. Már hetek óta volt egy olyan érzésem, hogy adnom kéne neki egy japa láncot, mert a maha-mantrát már februárban megismerte, sőt, majdnem egy órát kirtanozott is a templomszobában, előtte meg egy hatalmas adag prasadamot tisztelt meg. Tegnap végülis Erával összeállítottunk neki egy japa lánc-japa zsák kombót (Era adott neki egy fehér, kézzel varrt zsákot), s a délután folyamán elmagyaráztam neki az alapvető dolgokat, hogyan kell tartani, melyik kézzel kell japázni (jobbal, aki esetleg még nem tudja), s hogy hova ne vigye (pl wc-re). Nagyon örült neki, bár meg is lepődött a dolgon. Remélem rendszeresen fogja rajta vibrálni Transzcendentális Neveidet, s segít neki a tisztulásban. A vegetáriánus ételekre nem is esne nehezére átállni, mert kisebb koromban vegán étrendű volt. Manapság viszont megvannak rendesen a gondjai: öcsém elkerül tőle apámhoz (szétválltak), adósságai vannak, bár már nem olyan sok, mint volt, s kikell költözni 1 hónapon belül az albérletéből, mert a tulaj eladta a feje fölül a házat.... Most mondjuk van egy párja, aki valamennyire segít is neki, s teljes szívből mellette van, de azért aggódok édesanyám miatt. Tegnap Zolival - anya párjával - mondjuk alaposan eltudtam beszélgetni, s megnyugodtam, hogy soha nem bántaná, nem használná ki,s szintén Istenfélő, bár ő sincs annyira elkötelezve egyik vallásnál, mint anyám. Hozzátenném, hogy már két éve ismerem őt, de csak tegnap tudtunk elég sokat és nyugodtan beszélgetni, de amikor beszélgettünk, mindig megjegyezte, hogy a Krisna tudattal nagyon egyet tud érteni, mert a bhaktáidat Kecskeméten rengetegszer látta már, s mindig valami építő jellegű dolgot végeztek, s soha nem erőszakolták rá a hitüket másokra - mondta Zoli, valahogy így. Remélem, hogy anya rákap rendesen a japázásra, s akkor megnyílik előtte/előttük is egy másik világ, ami ugyanezen a földön van, de mégis másabb, extatikusabb, mert a Te odaadó szolgálatodat végzik.
Tegnap dél körül mondjuk volt egy másik mulatságom is, mégpedig bicajoztam egy nagyot. Anya ugyanis a húgától nemrég kapott egy biciklit, ami sokat segített neki a munkábajáráshoz, én meg 2-3 órára kölcsönkértem, hogy tekerjek egy nagyot a szülővárosomban. Van a Széchenyi város mellett egy városszéli arborétum, ahol egy kápolna is található. Ott 1999 júniusa óta nem voltam, pedig egy féléves periódusban havi rendszerességgel kijártam arrafelé, bár bent asszem csak kétszer voltam. A történet az (s erről tudom, nem illik beszélni), hogy 1998 október végén ettől a helytől nem messze, egy poros földút szélén éppen gyilkolni akartam, mégpedig magamat, 13 évesen. Akkoriban nehezen éltem meg dolgokat, barátaim sem nagyon voltak, de valahonnan volt egy megérzésem, hogy ha halálunk pillanatában valamire gondolunk, akkor "ébredés után" abba a helyzetben kelek fel. Nem mondta nekem senki ezt, bhaktákkal meg pláne nem társultam akkor még, csak úgy éreztem, hogy az utolsó levegőnél valamire koncentrálni kell, s az fog teljesülni. Én az egyik kedvenc zenészemre gondoltam volna akkor (persze, pop kultúra, már abba nőttem fel, éljen az MTV generáció....), de mikor már megkötöttem a kötelet, s a fejemet a hurokba tettem volna, az arborétumból (a kerítés külső oldalánál voltam, az egyik nyitható részénél) épp kijött egy erdész, kezében puskával, melyet rám szegezett. Életemben előszőr /s eddig utoljára/ fogtak rám fegyvert, s akkor futott át az agyamon, hogy a halál nem biztos, hogy jó móka. Akkor még nem is vágtam, hogy mit akarhat, de utána azt kérdezte, hogy mit loptam. Akkor esett le, hogy nem is tudja, mire készültem, mert már sötét volt, nem vette észre a spárgát, csak a nagy táskáimat (iskolatáska és sport táska, suli után jöttem), s azt hitte, a földeken valamit szedek össze. Mondjuk mai napig nem tudom, november végén mit lehetne lopni a földekről, de ez a bácsi odajött hozzám, s megmentett. Bevitt a házukba, miközben elmentünk a kápolna mellett, ahol azon a hideg napon valami jóleső melegség hatott át. Az erdészek bevittek a városba, miután elmondtam nekik egy hazugságot, hogy elakartam szökni a városból, már nem is tudom milyen okból.
1999-ben, ahogy kijött a jóidő, elkezdtem kijárni az arborétumba, hogy hátha összefutok az idős erdésszel, hogy beszéljek erről az esetről vele, de soha nem láttam újra. Eljártam a kápolna felé is, hátha érzek arra valamit, amit akkor (most úgy hívnám, extázis), de hasonlót nem, ellenben a természet szeretetét akkor tapasztaltam meg. Erre az érzésre egészen tegnapig várnom kellett, hogy azt a jóleső melegséget (a tegnapi kánikulában :-D ) újra érezzem. Kíváncsi voltam ugyanis, most milyen ez a hely, s amikor odaértem, a bicajt kitámasztottam, s mintha hátulról valaki tolt volna, a kápolna ajtaja elé mentem, s önkéntelenül egy dandavatot ajánlottam. Nem terveztem semmit, ez csak úgy jött magától, hogy valami hódolatot ajánljak, azon a helyen, ahol újjászülettem. Utána csak ültem ott egy kis terméskő teraszon, s egymagamban énekeltem a Szent Neveidet, s közben élveztem a gyönyörű időt. És hogy ezeket most miért írtam le?
Tegnap a kápolnától arrafelé indultam el, amerre volt az a szomorú fűz, ahol megakartam ölni magamat. Azóta a késő délután óta nem jártam arra, de akkor jutottam arra, hogy ezt a titkomat, melyet eddig senki emberfiának nem meséltem el, elkéne mesélnem, hátha könnyebb lesz, s mások talán jobban meg is értenek.
Nagyon miniatűrnek éreztem magam ott azon a pusztán tegnap, közel nem is mentem a fűzfához, elég volt látni, talán még a spárga még most is ott lóg... Elgondolkodtam, hogyha ott elhagyom a testemet, akkor azona hihetetlen nagy pusztaságban bolyongtam volna, mint szellem, aki még egy testet sem kapott volna? Inkább mentem is tovább, inkáb előre gondolkodva tovább tekertem, jelenleg amúgy is van mivel elfoglalnom magamat, mint hogy ilyen múltba révedő dolgokon agyaljak. De azért jó volt tegnap a számomra legfontosabb keresztény kápolnánál járni, s most ezeket kiírni magamból.
Hare Krisna!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése