Kedves Krisna!
Most a hétvégén tartották a városunkban a 15.-ik Vegetáriánus Fesztivált. Rengeteg ember jött el, s nagyon örültem, hogy ennyi ember veszi komolyan ezt a fajta táplálkozást. Rengeteg vaisnava volt itt, több felekezetből is, de megtalálhatóak voltak itt Buddhisták, meg különféle jóga csoportok is, s egyéb ezoterikus csoportok is.
Nlg szombaton, délután 3kor volt egy kerekasztal beszélgetés 3 világvallás képviselőivel (Hinduizmus, Buddhizmus és Keresztények), hogy az ő vallásukban milyen szerepet játszik a vegetarianizmus. Kiderült, hogy a keresztény vonalon is a vegaságnak szerepe van, ha hitelesen fordítják az eredeti héber szöveget. Az egész beszélgetést Bhakti Abhay Govinda maharaj (aki nem az ISKCON-os Govind maharaj, hanem a Vrinda misszió tagja) vezette, akinek a Civil Rádióban van egy vegetáriánus műsora, a Kanál forradalma. Mivel segítettem őt avval, hogy fotókat készítettem neki, egy akkora kegyben részesültem általa, hogy a Lábnyomodat ábrázoló kis kerámiát kaptam tőle. Azonnal fel is tettem az oltáromra otthon:-)
Mellék szál, hogy 3 éve is voltam már ezen a fesztiválon, de akkor még nem voltam vega, csak egy ismerősöm azon a programon lépett fel este, Alexsys néven..
Hare Krisna!
2011. augusztus 29., hétfő
2011. augusztus 27., szombat
Amiért nehezen tudtam időnként Rád gondolni
Kedves Krisna!
Most egy érdekes témáról szeretnék Neked, s az olvasóimmal megosztani. A múltkori témának valamilyen szinten a folytatása is lehetne ez, mivel minden mindennel összefügg/az még Kecskeméten játszódott, 98-ban, 99-ben felköltöztem nagyimhoz Pestre 2001-ig/. Előre is elnézést kérek, ha túl önmarcangoló lenne az írás, a végére megpróbálok vmi tanulságot kihozni belőle, csak türelem! ;-) Máskülönben erről se nagyon beszéltem, mert nem is volt kinek, de ha magának az Istenség Legfelsőbb Személyiségének mesélem el, aki mindig velem van, akkor talán segíthet is nekem.
Ma van a tíz éves fordulója annak, hogy az életem, a karmi életem egy érdekes változáson esett át, amit nem akartam akkor, s ma sem tudom, hogy lett volna a helyes, a mostani helyzet, vagy egy egészen más, amit az egóm akart.
A lényeg az, hogy akkor, végezvén a nyolcadik osztállyal, itt Budapesten, egy művészeti suliba kerültem, ahova nagyon nehéz volt bejutnom, de akartam, mivel arra koncentráltam. A felvételi legsarkalatosabb pontja a rajz volt. Nem tűnik nehéznek, gondoltam, de az anyai nagyim (aki nem ugyanaz, aki Szegeden él!), akivel akkor éltem /szüleim akkor már Zalaegerszegen, de ez egy hosszú téma..../ beíratott egy festőművész galériájában lévő rajz szakkörre, ahova hétfőtől csütörtökig 16 órától 20ig jártam, ami minden időmet elvette természetesen akkor, de a cél az volt, hogy a grafikai oldalamat a lehető legjobban tökéletesítsük. 2000 októberétől következő év áprilisáig jártam oda, amíg meglettek a felvételik. Fel is vettek a Várna utcai suliba szobrászművész szakra. De természetesen a célom nem tejesen az volt, hogy szobrász legyek, hanem tovább menni a Filmművészeti Főiskoláig operatőr, esetleg rendezői szakra majd utána. S hogy jött ide a szobrászat? Elsősorban fotó vagy grafika szakra jelentkeztem, de ez is érdekelt, s "ezt dobta a gép", melyet elfogadtam. Utólag megtudtam, hogy Zsigmond Vilmosnak is vannak szobrász tanulmányai :-)
Na de aztán jött a nyár, 2001-ben, Háváj-Dizsi, fíl dö szánsájn, éreztem akkoriban úgy :-D Természetesen akkoriban a nyár nem múlhatott el a szokásos Ágasvári csillagásztábor nélkül sem, amit megejtettem. A közeli ismerőseim tudják rólam, hogy akkor alakult ki az első, igazán mindent elsöprő szerelem is bennem, aminek rengeteg köze van ehez a kálváriához is. Dióhéjban annyi, hogy 3 nagyon jó fej barátra tettem itt szert, melyből kettő lány volt, s az egyikhez túllzottan is ragaszkodtam, de valahogy belülről éreztem, hogy nem kéne ráhajtanom, mert hosszú távon nem lenne értelme, meg különben is, Zoli barátom is éppen hajt rá már régebb óta, minek venném el tőle. Hazaértem Pestre a táborról, s éreztem, hogy valami, vagy valaki hiányzik. Megnéztem a csomagjaimat, a távcső, a fényképező megvolt, a ruháim is, a pénz akkoriban nem számított. Aztán nem bírtam enni sem. Rájöttem, hogy ki hiányzik. Eszembe jutott, hogy szóbakerült egy augusztusi csillagásztábor is, ahova megy az apjával, Miskolc mellé. Nosza, arra én is elmentem, nagyim azt is kifizette, mert a pénz nem volt gond, lévén zug könyvelő volt, s rengeteg fiktív cégen keresztül szakított több százezer Ft-ot havonta....
Szentlélekre érve, a csillagásztáborban végre kettesben tudtam beszélgetni vele, ahol kiderült, hogy Zolit annyira nem kajálja, mert mindig valami baromságot cisnál, de azért tiszteli, mert jószándékú, s hogy keresi az igazit. Más sem kellet,t kezdtem rászánni magamat arra, hogy megpróbáljam egy randira elcsábítani, de a tábor alatt megszólalt a telefonom, az apám hívott. Közölte, hogy a nagyim "kihúzta a gyufát", s 3 nap múlva egy furgonnal fenn lesz a cuccaimért. (apró megjegyzés, hogy nagyim, akit szintén tisztelnem kell, tudni érdemes róla, hogy mesterien tudta az embereket összeugrasztani egymással, hogy mindig ő jöjjön ki nyertesként, amit 2-3 év alatt, míg vele laktam tökéletesen kiismertem, gyakran elszenvedtem). Nem tudom mai napig, mi volt az, amivel így feldühítette apámat, mert ő is örült neki, hogy Pesten egy jó középsuliba fogok járni, de ez meglepett. A durva az, hogy akkor benne is voltam, úgymond a kaland kedvéért. Amikor viszont már ott voltunk, hogy apám kiíratott pár nappal a tanév kezdete előtt a suliból, családi okok miatt, akkor esett le a tantusz, hogy ennek a fele sem tréfa. Akkor úgy éreztem, minden összetört, mindennek vége, az álmaimnak. Eriadnu-tól sem tudtam igazán elbúcsúzni, még a címét és számát sem tudtam, csak annyit tudtam, hgoy vhol Kőbányán él...
Zalaegerszegen átvettek egy gimnáziumba, amit nagyon nem szerettem. A tanárok sem voltak valami jófejek, nem úgy mint az előző sulimban, s az osztálytársak sem a legjobb fejek, mert már rég ismerték egymást, én meg új voltam, s nem épp a befogadó késségüket mutatták felém. Két előnye azért mégis volt ennek a giminek: 5 perc sétára volt tőlünk a Kertvárosban, s életem egyik legjobb barátját, Gyuszit is itt ismertem meg. Ő azon kevesek közé tartozott, aki nem volt annyira flegma, hogy szóba álljon a pesti sráccal :-) De persze ez a barátság is lassan alakult ki, az első negyed évem Egerszegen a magány szóval jellemezhető. Ettől a pillanattól fogva van az, hogy mindig elgondolkodok azon, amit egy történésznek tilos feltennie: Mi lett volna, ha....? Mi lett volna, ha maradok abban a suliban, mi lett volna ha elköltözök a nagyitól, de a koleszbe kerülök, s úgy tanulok ott? Meg hasonló kérdések merültek fel bennem 2001 őszén, amik a mai napig is kísértenek, s a mai napig blokkolnak abban, hogy ezt a múltban bekövetkezett törést elfeledjem. Mert nem halt meg mondjuk senkim, de célok és jövő nélkülinek éreztem magam, mert akkor volt egy célom.
November magasságában kaptam egy levelet (hagyományos, postait :-) ) Zolitól, akivel havonta egyszer telefonálgattam, s megtudta a címemet is. Ott több oldalon keresztül leírta bánatát, hogy mennyire zerelmes a lányba, de nem akar komolyabb dolgot tőle, de azért barátnak elfogadják egymást. Én viszont írtam neki, ahol is megbeszéltük, hogy tavasszal kéne szervezni valakinél egy összejövetelt, ahol 4en újra akkorákat beszélgessünk, bulizzunk, mint azon a szép nyári héten. Időközben tőle megkaptam a két lány címét is, így velük is elkezdtem levelezni.
Tavasszal végülis nálunk, Zalaegerszegen jöttünk össze, ahol 4-5 napot töltöttünk el, asszem :-) Akkoriban ismertem fel azt, hogy a távolság csinálja a legnagyobb barátságokat. Majdnem egy év telt el azóta, hogy 4en újra együtt lehettünk, s nekik köszönhettem, hogy akkor nem fordultam magamba, s nem kerültem olyan társaságokba, amikből nem biztos, hogy ki tudtam volna mászni. Gyuszival akkoriban még nem volt olyan erős a barátságom, az lassan, de biztosan alakult ki, mert eleinte túl gyerekesnek találtam, de időközben kiderült, hogy 20 éves korom alatt a legnagyobb bölcsességeket tőle tanulhattam, így a barátságunk ma is töretlen.
De mint ahogy lenni szokott a múlandó dolgokkal is, a barátságok is néha halványodnak, erősödnek, megszünnek, vagy újabb szereplők is lehetnek. Ezek múlandó dolgok, mivel mindannyian változtunk, ahogy felnőttünk, így már korántsem olyan szoros a barátság, de még egyikőjükkel sem vesztem (örökre) össze:-) Ámbár mivel nem mindig voltak akkoriban dolgok, amik eltudták volna törölni a fejemből ezeket a gondolatokat, hogy "mi lett volna, ha...?", mindig és újra meg újra előtörnek. Ezután már inkább olyan ideiglenes dolgokon gondolkodtam, mi lett volna, ha Pesten maradva mégis összejöttem volna Eriadnu-val, s mi lett volna, ha Pesten maradva még több időt töltök el velük, majd később főiskolára járok.... Ezeknek a gondolatmeneteknek a végtelen számú kombinációja gyakran előjött bennem, s sajnos néha még most is, amiért néha egy fő kötelességemet sem tudom maradéktalanul ellátni: Mindig Rád gondoljak, kedves Krisna.
Az áttörés a héten történt meg! Úgy alakult, hogy már kb egy hónapja egy vágányzár miatt nem a megszoktt vonalamon,a 19-esen vezetek, hanem átraktak a Fehérvári úti vonalakra tettek, ahol nagyon lassan észre vettem egy jelet.
Az egyik megállóban vettem észre ezt:
Ha balra tekintettem a tükörben, láttam a villamos oldalát, hátulját, meg mindent, ami mögötte van, meg a szép kék eget, stb. De ha egy picit a tükör mellé néztem, az elmúlt egy hónapban egy egyre jobban elbarnuló gesztenye fát vettem észre, mely csak múlik el, miközben én a tükörben csak mellé nézelődök. Ha csak hátrafelé nézek, lehet, hogy szép dolgokat vagy keserű, de rágódni való dolgokat nézek, de az idő is ugyanúgy halad mellettem, miközben mellettem is minden csak elhalad és elmúlik, mint a gesztenye zöld levelei, melyek már barnák lettek, s minden csak elsuhan, mint a képen nem látható autók. Én ábrándozok a "Mi lett volna, ha....?" kérdésekkel, miközben nem tettem le semmit az asztalra, amit le kellett volna egy olyan személynek, aki a Te, Krisna bhaktájának vallja magát: azaz dicsőíteni a szent Neveidet. Ez a felismerés most egy ideig segít nekem, hogy inkább Rajtad meditáljak, mint más, elmúló dolgokon, de egyedül nagyon gyenge és jelentéktelen vagyok. Amíg nincs egy hiteles Lelki Tanítómester, akinek a Kegyéből áteshetek az avatási folyamaton, addig picit félek, hogy elfelejtem ezt a tanulságot, ámbár tudom, hogy itt az anyagi világban egy fűszál sem mozduhat meg a jóváhagyásod nélkül:-)
Ígérem, kedves Krisna, hogy nem fogok azon gondolkodni, hogy mi lett volna, ha 10 éve mégis Pesten maradok, s itt tanulok!
Utóiratként csak annyi, hogy a mi családunkban mefigyeltem egy kisebb fajta körforgási periódust, szinte minden megismétli önmagát: most öcsém végezte el a hetediket, s anyukám anyagi helyzete miatt (akik most meg Kecskeméten élnek....) lehetséges, hogy apámhoz kerül vissza, Zalaegerszegre, mint én 10 éve. Anyukám magát sem tudja fenn tartani, mivel munkanélküli... Öcsémnek annyi előnye van velem szemben, hogy ha költözne, akkor a könyvei között már lenne Rólad szóló könyve is, mert adtam neki belőle, hátha majd azt olvasgatja a Zala folyó partján, ha ő is ilyen helyzetbe kerül, s nem fog baromságokon agyalni, mint a bátyja...
Hare Krisna!
Most egy érdekes témáról szeretnék Neked, s az olvasóimmal megosztani. A múltkori témának valamilyen szinten a folytatása is lehetne ez, mivel minden mindennel összefügg/az még Kecskeméten játszódott, 98-ban, 99-ben felköltöztem nagyimhoz Pestre 2001-ig/. Előre is elnézést kérek, ha túl önmarcangoló lenne az írás, a végére megpróbálok vmi tanulságot kihozni belőle, csak türelem! ;-) Máskülönben erről se nagyon beszéltem, mert nem is volt kinek, de ha magának az Istenség Legfelsőbb Személyiségének mesélem el, aki mindig velem van, akkor talán segíthet is nekem.
Ma van a tíz éves fordulója annak, hogy az életem, a karmi életem egy érdekes változáson esett át, amit nem akartam akkor, s ma sem tudom, hogy lett volna a helyes, a mostani helyzet, vagy egy egészen más, amit az egóm akart.
A lényeg az, hogy akkor, végezvén a nyolcadik osztállyal, itt Budapesten, egy művészeti suliba kerültem, ahova nagyon nehéz volt bejutnom, de akartam, mivel arra koncentráltam. A felvételi legsarkalatosabb pontja a rajz volt. Nem tűnik nehéznek, gondoltam, de az anyai nagyim (aki nem ugyanaz, aki Szegeden él!), akivel akkor éltem /szüleim akkor már Zalaegerszegen, de ez egy hosszú téma..../ beíratott egy festőművész galériájában lévő rajz szakkörre, ahova hétfőtől csütörtökig 16 órától 20ig jártam, ami minden időmet elvette természetesen akkor, de a cél az volt, hogy a grafikai oldalamat a lehető legjobban tökéletesítsük. 2000 októberétől következő év áprilisáig jártam oda, amíg meglettek a felvételik. Fel is vettek a Várna utcai suliba szobrászművész szakra. De természetesen a célom nem tejesen az volt, hogy szobrász legyek, hanem tovább menni a Filmművészeti Főiskoláig operatőr, esetleg rendezői szakra majd utána. S hogy jött ide a szobrászat? Elsősorban fotó vagy grafika szakra jelentkeztem, de ez is érdekelt, s "ezt dobta a gép", melyet elfogadtam. Utólag megtudtam, hogy Zsigmond Vilmosnak is vannak szobrász tanulmányai :-)
 |
| Útban Ágasvárra :-) |
Na de aztán jött a nyár, 2001-ben, Háváj-Dizsi, fíl dö szánsájn, éreztem akkoriban úgy :-D Természetesen akkoriban a nyár nem múlhatott el a szokásos Ágasvári csillagásztábor nélkül sem, amit megejtettem. A közeli ismerőseim tudják rólam, hogy akkor alakult ki az első, igazán mindent elsöprő szerelem is bennem, aminek rengeteg köze van ehez a kálváriához is. Dióhéjban annyi, hogy 3 nagyon jó fej barátra tettem itt szert, melyből kettő lány volt, s az egyikhez túllzottan is ragaszkodtam, de valahogy belülről éreztem, hogy nem kéne ráhajtanom, mert hosszú távon nem lenne értelme, meg különben is, Zoli barátom is éppen hajt rá már régebb óta, minek venném el tőle. Hazaértem Pestre a táborról, s éreztem, hogy valami, vagy valaki hiányzik. Megnéztem a csomagjaimat, a távcső, a fényképező megvolt, a ruháim is, a pénz akkoriban nem számított. Aztán nem bírtam enni sem. Rájöttem, hogy ki hiányzik. Eszembe jutott, hogy szóbakerült egy augusztusi csillagásztábor is, ahova megy az apjával, Miskolc mellé. Nosza, arra én is elmentem, nagyim azt is kifizette, mert a pénz nem volt gond, lévén zug könyvelő volt, s rengeteg fiktív cégen keresztül szakított több százezer Ft-ot havonta....
Szentlélekre érve, a csillagásztáborban végre kettesben tudtam beszélgetni vele, ahol kiderült, hogy Zolit annyira nem kajálja, mert mindig valami baromságot cisnál, de azért tiszteli, mert jószándékú, s hogy keresi az igazit. Más sem kellet,t kezdtem rászánni magamat arra, hogy megpróbáljam egy randira elcsábítani, de a tábor alatt megszólalt a telefonom, az apám hívott. Közölte, hogy a nagyim "kihúzta a gyufát", s 3 nap múlva egy furgonnal fenn lesz a cuccaimért. (apró megjegyzés, hogy nagyim, akit szintén tisztelnem kell, tudni érdemes róla, hogy mesterien tudta az embereket összeugrasztani egymással, hogy mindig ő jöjjön ki nyertesként, amit 2-3 év alatt, míg vele laktam tökéletesen kiismertem, gyakran elszenvedtem). Nem tudom mai napig, mi volt az, amivel így feldühítette apámat, mert ő is örült neki, hogy Pesten egy jó középsuliba fogok járni, de ez meglepett. A durva az, hogy akkor benne is voltam, úgymond a kaland kedvéért. Amikor viszont már ott voltunk, hogy apám kiíratott pár nappal a tanév kezdete előtt a suliból, családi okok miatt, akkor esett le a tantusz, hogy ennek a fele sem tréfa. Akkor úgy éreztem, minden összetört, mindennek vége, az álmaimnak. Eriadnu-tól sem tudtam igazán elbúcsúzni, még a címét és számát sem tudtam, csak annyit tudtam, hgoy vhol Kőbányán él...
Zalaegerszegen átvettek egy gimnáziumba, amit nagyon nem szerettem. A tanárok sem voltak valami jófejek, nem úgy mint az előző sulimban, s az osztálytársak sem a legjobb fejek, mert már rég ismerték egymást, én meg új voltam, s nem épp a befogadó késségüket mutatták felém. Két előnye azért mégis volt ennek a giminek: 5 perc sétára volt tőlünk a Kertvárosban, s életem egyik legjobb barátját, Gyuszit is itt ismertem meg. Ő azon kevesek közé tartozott, aki nem volt annyira flegma, hogy szóba álljon a pesti sráccal :-) De persze ez a barátság is lassan alakult ki, az első negyed évem Egerszegen a magány szóval jellemezhető. Ettől a pillanattól fogva van az, hogy mindig elgondolkodok azon, amit egy történésznek tilos feltennie: Mi lett volna, ha....? Mi lett volna, ha maradok abban a suliban, mi lett volna ha elköltözök a nagyitól, de a koleszbe kerülök, s úgy tanulok ott? Meg hasonló kérdések merültek fel bennem 2001 őszén, amik a mai napig is kísértenek, s a mai napig blokkolnak abban, hogy ezt a múltban bekövetkezett törést elfeledjem. Mert nem halt meg mondjuk senkim, de célok és jövő nélkülinek éreztem magam, mert akkor volt egy célom.
November magasságában kaptam egy levelet (hagyományos, postait :-) ) Zolitól, akivel havonta egyszer telefonálgattam, s megtudta a címemet is. Ott több oldalon keresztül leírta bánatát, hogy mennyire zerelmes a lányba, de nem akar komolyabb dolgot tőle, de azért barátnak elfogadják egymást. Én viszont írtam neki, ahol is megbeszéltük, hogy tavasszal kéne szervezni valakinél egy összejövetelt, ahol 4en újra akkorákat beszélgessünk, bulizzunk, mint azon a szép nyári héten. Időközben tőle megkaptam a két lány címét is, így velük is elkezdtem levelezni.
 | |
| Nálam a csapat :-) |
Tavasszal végülis nálunk, Zalaegerszegen jöttünk össze, ahol 4-5 napot töltöttünk el, asszem :-) Akkoriban ismertem fel azt, hogy a távolság csinálja a legnagyobb barátságokat. Majdnem egy év telt el azóta, hogy 4en újra együtt lehettünk, s nekik köszönhettem, hogy akkor nem fordultam magamba, s nem kerültem olyan társaságokba, amikből nem biztos, hogy ki tudtam volna mászni. Gyuszival akkoriban még nem volt olyan erős a barátságom, az lassan, de biztosan alakult ki, mert eleinte túl gyerekesnek találtam, de időközben kiderült, hogy 20 éves korom alatt a legnagyobb bölcsességeket tőle tanulhattam, így a barátságunk ma is töretlen.
De mint ahogy lenni szokott a múlandó dolgokkal is, a barátságok is néha halványodnak, erősödnek, megszünnek, vagy újabb szereplők is lehetnek. Ezek múlandó dolgok, mivel mindannyian változtunk, ahogy felnőttünk, így már korántsem olyan szoros a barátság, de még egyikőjükkel sem vesztem (örökre) össze:-) Ámbár mivel nem mindig voltak akkoriban dolgok, amik eltudták volna törölni a fejemből ezeket a gondolatokat, hogy "mi lett volna, ha...?", mindig és újra meg újra előtörnek. Ezután már inkább olyan ideiglenes dolgokon gondolkodtam, mi lett volna, ha Pesten maradva mégis összejöttem volna Eriadnu-val, s mi lett volna, ha Pesten maradva még több időt töltök el velük, majd később főiskolára járok.... Ezeknek a gondolatmeneteknek a végtelen számú kombinációja gyakran előjött bennem, s sajnos néha még most is, amiért néha egy fő kötelességemet sem tudom maradéktalanul ellátni: Mindig Rád gondoljak, kedves Krisna.
Az áttörés a héten történt meg! Úgy alakult, hogy már kb egy hónapja egy vágányzár miatt nem a megszoktt vonalamon,a 19-esen vezetek, hanem átraktak a Fehérvári úti vonalakra tettek, ahol nagyon lassan észre vettem egy jelet.
Ha balra tekintettem a tükörben, láttam a villamos oldalát, hátulját, meg mindent, ami mögötte van, meg a szép kék eget, stb. De ha egy picit a tükör mellé néztem, az elmúlt egy hónapban egy egyre jobban elbarnuló gesztenye fát vettem észre, mely csak múlik el, miközben én a tükörben csak mellé nézelődök. Ha csak hátrafelé nézek, lehet, hogy szép dolgokat vagy keserű, de rágódni való dolgokat nézek, de az idő is ugyanúgy halad mellettem, miközben mellettem is minden csak elhalad és elmúlik, mint a gesztenye zöld levelei, melyek már barnák lettek, s minden csak elsuhan, mint a képen nem látható autók. Én ábrándozok a "Mi lett volna, ha....?" kérdésekkel, miközben nem tettem le semmit az asztalra, amit le kellett volna egy olyan személynek, aki a Te, Krisna bhaktájának vallja magát: azaz dicsőíteni a szent Neveidet. Ez a felismerés most egy ideig segít nekem, hogy inkább Rajtad meditáljak, mint más, elmúló dolgokon, de egyedül nagyon gyenge és jelentéktelen vagyok. Amíg nincs egy hiteles Lelki Tanítómester, akinek a Kegyéből áteshetek az avatási folyamaton, addig picit félek, hogy elfelejtem ezt a tanulságot, ámbár tudom, hogy itt az anyagi világban egy fűszál sem mozduhat meg a jóváhagyásod nélkül:-)
Ígérem, kedves Krisna, hogy nem fogok azon gondolkodni, hogy mi lett volna, ha 10 éve mégis Pesten maradok, s itt tanulok!
Utóiratként csak annyi, hogy a mi családunkban mefigyeltem egy kisebb fajta körforgási periódust, szinte minden megismétli önmagát: most öcsém végezte el a hetediket, s anyukám anyagi helyzete miatt (akik most meg Kecskeméten élnek....) lehetséges, hogy apámhoz kerül vissza, Zalaegerszegre, mint én 10 éve. Anyukám magát sem tudja fenn tartani, mivel munkanélküli... Öcsémnek annyi előnye van velem szemben, hogy ha költözne, akkor a könyvei között már lenne Rólad szóló könyve is, mert adtam neki belőle, hátha majd azt olvasgatja a Zala folyó partján, ha ő is ilyen helyzetbe kerül, s nem fog baromságokon agyalni, mint a bátyja...
Hare Krisna!
2011. augusztus 23., kedd
Janmastami
Kedves Krisna!
Ezen blog sorai között is szeretnék Megjelenésed napja alkalmából, Janmastami lévén boldog születésnapot kívánni! :-)
Még a vasárnapi nap délutánján, egy nappal Janmastami előtt a Margit szigeten tartottunk egy kis meditációs, jógázós pikniket, ahol szerény számításaim szerint 4 és fél, 5 óra majdnem folyamatos bhajanozás ment (bhajan: közös zenélés, amikor Isten neveit énekeljük). Most ezúttal nem csak a Sambandha Mantra Commando nevű bhajan formációval zenéltünk Neked itt, hanem egy másik csapat, a Sattwa Sound Band is zenélt, akik nagyon kellemes légkört teremtettek a nyári napsütésben. Közben örülöttünk frizbiztek, fociztak meg kutyát sétáltattak a nézelődők, akik a kezdeti kiváncsiságuk után le is ültek közénk, talán életük első bhajanjukra. Közben a mi közvetlen környezetünkben meg jógáztak az arra kapható egyének:-)
Mivel én a tegnapi, Krisnavölgyben szervezett Janmastami ünnepségre nem tudtam lemenni, részben ezt tartottam helyette "szülibulinak", illetve tegnap a szükséges fogadalmaimat végeztem el (a japa felajánlás, amiről a múltkor írtam, illetve a böjt). Maga a böjtölés egész könnyen ment, annak ellenére, hogy nehezebbre számítottam a harmadfokú hőségriadó ellenére, igaz, most már előző napokban is készültem rá. Mindenesetre sajnálom, hogy idén sem jutottam le Megjelenésed napján Krisnavölgybe, de bízok benne, hogy minden a Te akaratodnak megfelelően történik, úgyhogy nem bánkódok:-)
Végezetül a Sattwa Sound Band egy kis bhajan kollekcióját belinkelném ide.
Latest tracks by sattwa-sound-band
Hare Krisna!
Ezen blog sorai között is szeretnék Megjelenésed napja alkalmából, Janmastami lévén boldog születésnapot kívánni! :-)
Még a vasárnapi nap délutánján, egy nappal Janmastami előtt a Margit szigeten tartottunk egy kis meditációs, jógázós pikniket, ahol szerény számításaim szerint 4 és fél, 5 óra majdnem folyamatos bhajanozás ment (bhajan: közös zenélés, amikor Isten neveit énekeljük). Most ezúttal nem csak a Sambandha Mantra Commando nevű bhajan formációval zenéltünk Neked itt, hanem egy másik csapat, a Sattwa Sound Band is zenélt, akik nagyon kellemes légkört teremtettek a nyári napsütésben. Közben örülöttünk frizbiztek, fociztak meg kutyát sétáltattak a nézelődők, akik a kezdeti kiváncsiságuk után le is ültek közénk, talán életük első bhajanjukra. Közben a mi közvetlen környezetünkben meg jógáztak az arra kapható egyének:-)
Mivel én a tegnapi, Krisnavölgyben szervezett Janmastami ünnepségre nem tudtam lemenni, részben ezt tartottam helyette "szülibulinak", illetve tegnap a szükséges fogadalmaimat végeztem el (a japa felajánlás, amiről a múltkor írtam, illetve a böjt). Maga a böjtölés egész könnyen ment, annak ellenére, hogy nehezebbre számítottam a harmadfokú hőségriadó ellenére, igaz, most már előző napokban is készültem rá. Mindenesetre sajnálom, hogy idén sem jutottam le Megjelenésed napján Krisnavölgybe, de bízok benne, hogy minden a Te akaratodnak megfelelően történik, úgyhogy nem bánkódok:-)
Végezetül a Sattwa Sound Band egy kis bhajan kollekcióját belinkelném ide.
Latest tracks by sattwa-sound-band
Hare Krisna!
2011. augusztus 16., kedd
Veszélyes ez a világ
Kedves Krisna!
A hétvégén /mint Tudod/ nyaralásomat töltöttem apámnál, meg újra találkoztam öcsémmel, akivel előző szerdán (és előző posztban is:-) ) akikkel Badacsonynál nyaraltam.
Már az egész eléggé nehezen indult. Apámról tudni kell, hogy húst hússal eszik, s iatta én is ezt az utat folytattam, mert nem tudtam, hogy máshogy is lehet élni.... Na szóval, még a hét elején felhívtt, hogy annak ellenére, hogy vegetáriánus vagyok, ehetek e marha-lábszár pörköltet. Pont egy szent állatot... :-S Mikor mondtam, hogy nem ,akkor dobott egy üzenetet, hogy helyette mit kérek, vaddisznót vagy őz pörköltet majd :-( . Azt hittem, ilyen csak a filmekben van, de nem. Abban egyeztünk ki, hogy majd akkor magamnak készítek inkább kaját, s akkor nem lesz gond belőle, hogy ki mit akar enni.
Apámmal lejött az egyik kollégája és a kedves családja. Alapvetően tényleg kedvesek voltak, mert már jártak Krisna-völgyben is, többször, s jobban elfogadták (talán ezáltal) a vegaságomat, nem úgy mint a saját apám. AMin viszont kiakadtam, hogy a 8 éves gyermeük is már mennyire másab, mint amilyen én voltam ennyi idősen, meg a kortársaim is annó. A mai gyerekek már pénzben játszanak kártyán, a legújabb elektronikai kütyükkel játszanak, de ha valami nem az ő szájízük szerint van, akkor már olyan hisztit vágnak le, mintha most lenne vége a világnak. Ezt a mi időnkben nem tettük, nem is mertük megtenni. Sajnálom, hogy a következő generáció már ilyen, nem tudom, mi fog ebből kisülni.
Az meg már csak hab a tortán, hogy (nem csak ez a gyerek, csak a mostani már sokkolóan hatott) este 11kor is még vígan fent vannak a mai 6-10 éves gyerekek, aztán nappal meg csodálkozunk, hogy nappal meg tök fáradtak. Még Őszentsége Sivarama maharadzs egyik leckéjében hallottam, hogy azok az emberek, akik éjfélkor is fent vannak, de nem lelki dolgot végeznek, azok nem is nagyon tekinthetőek emberi cselekedetűnek, hanem valami éjjeli lénynek, mint például a macskák.
Na mindegy, csak arra akartam kilyukadni, hogy ezen a nyaraláson szembesültem először avval, hogy hétről -hétre nehezebbnek tűnik ezen a világon, itt a Kali-Yugában normális lelki életet élni, mindenféle bűn elkövetése nélkül, főleg azoknak, akik még nem is nagyon ismerik az alapvető dolgokat (nem eszünk húst, pénzzel nem manipulálunk, pl szerencsejáték, stb). A mai Európával szerintem az pont a legfőbb baj, hogy teljesen szabadelvűség van, nincsenek szabályok, mindenki azt csinál, amit akar, mert az egyházaktól itt már mindenki elfordult, így az erkölcs is csak névleges. Aztán csodálkozunk azon, hogy a fiatalok fél Londont felgyújtják és kifosztják, hogy márkás cipőjük legyen meg plazma tévéjük. Csupa olyan dolgokat vesznek el a boltokból, melyek haszontalanok és ideiglenesek, amikért értelmes ember nem ragaszkodik
. A nyaralásomhoz visszatérve apámékkal elmentünk egy közeli faluba is, Káptalantótiba is. Itt egy használtcikk és biopiac van, viszonylag kis helyen, óriási választékkal. Még egy bhaktával is találkoztam itt, aki zöldségeket árult, de amúgy nem éppen az erőszakmentesség volt ezen a helyen az úr. Arról viszont, hogy mennyire nem tisztelik egyesek az életet, itt tapasztaltam meg. Távolról már láttam egy péket, akinél 3 és kilós kenyerek vannak, s mindenkinek mond valamit. Amikor közelbb értem, akkor hallottam, hogy kb olyasmit mond hangosan, saját reklámként, hogy "kenyeret vegyenek, aki szereti, kivéve a sovány vegákat. Extra mangalica zsírral átitatott kenyeret vegyenek, 10 napig eláll....". Egyrész a 86 kilómmal nem hiszem, hogy sovány lennék, másfelől nem értem, hogy a gabonába miért kell bűnt beletenni, egy gyilkoság maradványát. Felesleges, ez csak arra jó, hogy a szervezetünk még betegebb legyen, s minél több kreditet összeszedjünk a karmánkkal.
Amikor jöttem haza a vonatommal, akkor gondolkoztam azon, hogy mit kéne tennem, hogy mindenféle bűn és rossz karma nélkül folytassam az Odaadó Szolgálatodat, mert ami itt van az minden, csak nem normális, hacsak nem az egy feje tetejére állított piramis. Legszívesebben egy farmra költöznék pár bhakta társaságában, s onnan ki sem jönnék, erre az iszapra, melyet egyesek civilizációnak neveznek.
Első lépésem valószínűleg az lesz, hogy a TV-met eladom.
Hare Krisna!
A hétvégén /mint Tudod/ nyaralásomat töltöttem apámnál, meg újra találkoztam öcsémmel, akivel előző szerdán (és előző posztban is:-) ) akikkel Badacsonynál nyaraltam.
Már az egész eléggé nehezen indult. Apámról tudni kell, hogy húst hússal eszik, s iatta én is ezt az utat folytattam, mert nem tudtam, hogy máshogy is lehet élni.... Na szóval, még a hét elején felhívtt, hogy annak ellenére, hogy vegetáriánus vagyok, ehetek e marha-lábszár pörköltet. Pont egy szent állatot... :-S Mikor mondtam, hogy nem ,akkor dobott egy üzenetet, hogy helyette mit kérek, vaddisznót vagy őz pörköltet majd :-( . Azt hittem, ilyen csak a filmekben van, de nem. Abban egyeztünk ki, hogy majd akkor magamnak készítek inkább kaját, s akkor nem lesz gond belőle, hogy ki mit akar enni.
Apámmal lejött az egyik kollégája és a kedves családja. Alapvetően tényleg kedvesek voltak, mert már jártak Krisna-völgyben is, többször, s jobban elfogadták (talán ezáltal) a vegaságomat, nem úgy mint a saját apám. AMin viszont kiakadtam, hogy a 8 éves gyermeük is már mennyire másab, mint amilyen én voltam ennyi idősen, meg a kortársaim is annó. A mai gyerekek már pénzben játszanak kártyán, a legújabb elektronikai kütyükkel játszanak, de ha valami nem az ő szájízük szerint van, akkor már olyan hisztit vágnak le, mintha most lenne vége a világnak. Ezt a mi időnkben nem tettük, nem is mertük megtenni. Sajnálom, hogy a következő generáció már ilyen, nem tudom, mi fog ebből kisülni.
Az meg már csak hab a tortán, hogy (nem csak ez a gyerek, csak a mostani már sokkolóan hatott) este 11kor is még vígan fent vannak a mai 6-10 éves gyerekek, aztán nappal meg csodálkozunk, hogy nappal meg tök fáradtak. Még Őszentsége Sivarama maharadzs egyik leckéjében hallottam, hogy azok az emberek, akik éjfélkor is fent vannak, de nem lelki dolgot végeznek, azok nem is nagyon tekinthetőek emberi cselekedetűnek, hanem valami éjjeli lénynek, mint például a macskák.
Na mindegy, csak arra akartam kilyukadni, hogy ezen a nyaraláson szembesültem először avval, hogy hétről -hétre nehezebbnek tűnik ezen a világon, itt a Kali-Yugában normális lelki életet élni, mindenféle bűn elkövetése nélkül, főleg azoknak, akik még nem is nagyon ismerik az alapvető dolgokat (nem eszünk húst, pénzzel nem manipulálunk, pl szerencsejáték, stb). A mai Európával szerintem az pont a legfőbb baj, hogy teljesen szabadelvűség van, nincsenek szabályok, mindenki azt csinál, amit akar, mert az egyházaktól itt már mindenki elfordult, így az erkölcs is csak névleges. Aztán csodálkozunk azon, hogy a fiatalok fél Londont felgyújtják és kifosztják, hogy márkás cipőjük legyen meg plazma tévéjük. Csupa olyan dolgokat vesznek el a boltokból, melyek haszontalanok és ideiglenesek, amikért értelmes ember nem ragaszkodik
 | |
| Káptalantóti piac |
Amikor jöttem haza a vonatommal, akkor gondolkoztam azon, hogy mit kéne tennem, hogy mindenféle bűn és rossz karma nélkül folytassam az Odaadó Szolgálatodat, mert ami itt van az minden, csak nem normális, hacsak nem az egy feje tetejére állított piramis. Legszívesebben egy farmra költöznék pár bhakta társaságában, s onnan ki sem jönnék, erre az iszapra, melyet egyesek civilizációnak neveznek.
Első lépésem valószínűleg az lesz, hogy a TV-met eladom.
Hare Krisna!
2011. augusztus 11., csütörtök
Japa felajánlás Janmastamira, meg minden más :-)
Kedves Krisna!
Tudom, már megint rég jelentkeztem a blogommal. Mentségemre legyen, hogy mostmár a Srímad - Bhagavatam-ot is elkezdtem olvasni, jelenleg még csak az első éneknél tartok, de mindeneggyes szava, betűje nektár számomra! :-)
Most elsősorban egy kisebb figyelemfelhívást szeretnék közzétenni azon olvasóim körében, akik rendszeresen japáznak:
Pár napja acsd barátom hívta fel a figyelmemet erre az oldalra, ahol Janmastami alkalmából japa felajánlásokat lehet ajánlani az Úr Krisnának, akinek ezt a blogot is ajánlottam, Akinek elsősorban írom. Ennek az oldalnak a lényege az, hogy bárki regisztrálhat a világon, akár tegnap kezdte a japázást, akár 30 éve, akár ISKCON tag, akár máshova tartozik. Jómagam természetesen regisztráltam, hogy az Úr megjelenési napján valamivel több japa kört ajánlhassak fel Neki, hamár porszemnél is kisebb mivoltombó lényegébenl mást úgysem tudok Neki adni, míg Srí Krisna minden kívánságomat teljesíti.
Kedves Krisna!
Remélem most nem figyeltél, hogy milyen ajándékot próbálok Neked ajánlani Megjelenésed alkalmából idén. ;-) . Tegnap éppen édesanyámnál jártam, aki még nálam is elesettebb, de már nagyon hosszú idő óta keres Téged. Februárban már volt ugyan Csillaghegyen, az ottani Templomodban (sőt, egy röpke időre tavaly Janmastami idején is beugrott velem oda), de valahogy egyik vallásnál sem állapodott még meg. Pár éve még a Jehova Tanúihoz járt, előtte meg református irányzatban mozgott, de a sok csalódás miatt, mely az életben érte, fenntartásai is vannak sajnos, mert a karma törvényeit valahogy nem érti meg, nehéz elmagyaráznom neki. Már hetek óta volt egy olyan érzésem, hogy adnom kéne neki egy japa láncot, mert a maha-mantrát már februárban megismerte, sőt, majdnem egy órát kirtanozott is a templomszobában, előtte meg egy hatalmas adag prasadamot tisztelt meg. Tegnap végülis Erával összeállítottunk neki egy japa lánc-japa zsák kombót (Era adott neki egy fehér, kézzel varrt zsákot), s a délután folyamán elmagyaráztam neki az alapvető dolgokat, hogyan kell tartani, melyik kézzel kell japázni (jobbal, aki esetleg még nem tudja), s hogy hova ne vigye (pl wc-re). Nagyon örült neki, bár meg is lepődött a dolgon. Remélem rendszeresen fogja rajta vibrálni Transzcendentális Neveidet, s segít neki a tisztulásban. A vegetáriánus ételekre nem is esne nehezére átállni, mert kisebb koromban vegán étrendű volt. Manapság viszont megvannak rendesen a gondjai: öcsém elkerül tőle apámhoz (szétválltak), adósságai vannak, bár már nem olyan sok, mint volt, s kikell költözni 1 hónapon belül az albérletéből, mert a tulaj eladta a feje fölül a házat.... Most mondjuk van egy párja, aki valamennyire segít is neki, s teljes szívből mellette van, de azért aggódok édesanyám miatt. Tegnap Zolival - anya párjával - mondjuk alaposan eltudtam beszélgetni, s megnyugodtam, hogy soha nem bántaná, nem használná ki,s szintén Istenfélő, bár ő sincs annyira elkötelezve egyik vallásnál, mint anyám. Hozzátenném, hogy már két éve ismerem őt, de csak tegnap tudtunk elég sokat és nyugodtan beszélgetni, de amikor beszélgettünk, mindig megjegyezte, hogy a Krisna tudattal nagyon egyet tud érteni, mert a bhaktáidat Kecskeméten rengetegszer látta már, s mindig valami építő jellegű dolgot végeztek, s soha nem erőszakolták rá a hitüket másokra - mondta Zoli, valahogy így. Remélem, hogy anya rákap rendesen a japázásra, s akkor megnyílik előtte/előttük is egy másik világ, ami ugyanezen a földön van, de mégis másabb, extatikusabb, mert a Te odaadó szolgálatodat végzik.
Tegnap dél körül mondjuk volt egy másik mulatságom is, mégpedig bicajoztam egy nagyot. Anya ugyanis a húgától nemrég kapott egy biciklit, ami sokat segített neki a munkábajáráshoz, én meg 2-3 órára kölcsönkértem, hogy tekerjek egy nagyot a szülővárosomban. Van a Széchenyi város mellett egy városszéli arborétum, ahol egy kápolna is található. Ott 1999 júniusa óta nem voltam, pedig egy féléves periódusban havi rendszerességgel kijártam arrafelé, bár bent asszem csak kétszer voltam. A történet az (s erről tudom, nem illik beszélni), hogy 1998 október végén ettől a helytől nem messze, egy poros földút szélén éppen gyilkolni akartam, mégpedig magamat, 13 évesen. Akkoriban nehezen éltem meg dolgokat, barátaim sem nagyon voltak, de valahonnan volt egy megérzésem, hogy ha halálunk pillanatában valamire gondolunk, akkor "ébredés után" abba a helyzetben kelek fel. Nem mondta nekem senki ezt, bhaktákkal meg pláne nem társultam akkor még, csak úgy éreztem, hogy az utolsó levegőnél valamire koncentrálni kell, s az fog teljesülni. Én az egyik kedvenc zenészemre gondoltam volna akkor (persze, pop kultúra, már abba nőttem fel, éljen az MTV generáció....), de mikor már megkötöttem a kötelet, s a fejemet a hurokba tettem volna, az arborétumból (a kerítés külső oldalánál voltam, az egyik nyitható részénél) épp kijött egy erdész, kezében puskával, melyet rám szegezett. Életemben előszőr /s eddig utoljára/ fogtak rám fegyvert, s akkor futott át az agyamon, hogy a halál nem biztos, hogy jó móka. Akkor még nem is vágtam, hogy mit akarhat, de utána azt kérdezte, hogy mit loptam. Akkor esett le, hogy nem is tudja, mire készültem, mert már sötét volt, nem vette észre a spárgát, csak a nagy táskáimat (iskolatáska és sport táska, suli után jöttem), s azt hitte, a földeken valamit szedek össze. Mondjuk mai napig nem tudom, november végén mit lehetne lopni a földekről, de ez a bácsi odajött hozzám, s megmentett. Bevitt a házukba, miközben elmentünk a kápolna mellett, ahol azon a hideg napon valami jóleső melegség hatott át. Az erdészek bevittek a városba, miután elmondtam nekik egy hazugságot, hogy elakartam szökni a városból, már nem is tudom milyen okból.
1999-ben, ahogy kijött a jóidő, elkezdtem kijárni az arborétumba, hogy hátha összefutok az idős erdésszel, hogy beszéljek erről az esetről vele, de soha nem láttam újra. Eljártam a kápolna felé is, hátha érzek arra valamit, amit akkor (most úgy hívnám, extázis), de hasonlót nem, ellenben a természet szeretetét akkor tapasztaltam meg. Erre az érzésre egészen tegnapig várnom kellett, hogy azt a jóleső melegséget (a tegnapi kánikulában :-D ) újra érezzem. Kíváncsi voltam ugyanis, most milyen ez a hely, s amikor odaértem, a bicajt kitámasztottam, s mintha hátulról valaki tolt volna, a kápolna ajtaja elé mentem, s önkéntelenül egy dandavatot ajánlottam. Nem terveztem semmit, ez csak úgy jött magától, hogy valami hódolatot ajánljak, azon a helyen, ahol újjászülettem. Utána csak ültem ott egy kis terméskő teraszon, s egymagamban énekeltem a Szent Neveidet, s közben élveztem a gyönyörű időt. És hogy ezeket most miért írtam le?
Tegnap a kápolnától arrafelé indultam el, amerre volt az a szomorú fűz, ahol megakartam ölni magamat. Azóta a késő délután óta nem jártam arra, de akkor jutottam arra, hogy ezt a titkomat, melyet eddig senki emberfiának nem meséltem el, elkéne mesélnem, hátha könnyebb lesz, s mások talán jobban meg is értenek.
Nagyon miniatűrnek éreztem magam ott azon a pusztán tegnap, közel nem is mentem a fűzfához, elég volt látni, talán még a spárga még most is ott lóg... Elgondolkodtam, hogyha ott elhagyom a testemet, akkor azona hihetetlen nagy pusztaságban bolyongtam volna, mint szellem, aki még egy testet sem kapott volna? Inkább mentem is tovább, inkáb előre gondolkodva tovább tekertem, jelenleg amúgy is van mivel elfoglalnom magamat, mint hogy ilyen múltba révedő dolgokon agyaljak. De azért jó volt tegnap a számomra legfontosabb keresztény kápolnánál járni, s most ezeket kiírni magamból.
Hare Krisna!
Tudom, már megint rég jelentkeztem a blogommal. Mentségemre legyen, hogy mostmár a Srímad - Bhagavatam-ot is elkezdtem olvasni, jelenleg még csak az első éneknél tartok, de mindeneggyes szava, betűje nektár számomra! :-)
Most elsősorban egy kisebb figyelemfelhívást szeretnék közzétenni azon olvasóim körében, akik rendszeresen japáznak:
Kedves Krisna!
Remélem most nem figyeltél, hogy milyen ajándékot próbálok Neked ajánlani Megjelenésed alkalmából idén. ;-) . Tegnap éppen édesanyámnál jártam, aki még nálam is elesettebb, de már nagyon hosszú idő óta keres Téged. Februárban már volt ugyan Csillaghegyen, az ottani Templomodban (sőt, egy röpke időre tavaly Janmastami idején is beugrott velem oda), de valahogy egyik vallásnál sem állapodott még meg. Pár éve még a Jehova Tanúihoz járt, előtte meg református irányzatban mozgott, de a sok csalódás miatt, mely az életben érte, fenntartásai is vannak sajnos, mert a karma törvényeit valahogy nem érti meg, nehéz elmagyaráznom neki. Már hetek óta volt egy olyan érzésem, hogy adnom kéne neki egy japa láncot, mert a maha-mantrát már februárban megismerte, sőt, majdnem egy órát kirtanozott is a templomszobában, előtte meg egy hatalmas adag prasadamot tisztelt meg. Tegnap végülis Erával összeállítottunk neki egy japa lánc-japa zsák kombót (Era adott neki egy fehér, kézzel varrt zsákot), s a délután folyamán elmagyaráztam neki az alapvető dolgokat, hogyan kell tartani, melyik kézzel kell japázni (jobbal, aki esetleg még nem tudja), s hogy hova ne vigye (pl wc-re). Nagyon örült neki, bár meg is lepődött a dolgon. Remélem rendszeresen fogja rajta vibrálni Transzcendentális Neveidet, s segít neki a tisztulásban. A vegetáriánus ételekre nem is esne nehezére átállni, mert kisebb koromban vegán étrendű volt. Manapság viszont megvannak rendesen a gondjai: öcsém elkerül tőle apámhoz (szétválltak), adósságai vannak, bár már nem olyan sok, mint volt, s kikell költözni 1 hónapon belül az albérletéből, mert a tulaj eladta a feje fölül a házat.... Most mondjuk van egy párja, aki valamennyire segít is neki, s teljes szívből mellette van, de azért aggódok édesanyám miatt. Tegnap Zolival - anya párjával - mondjuk alaposan eltudtam beszélgetni, s megnyugodtam, hogy soha nem bántaná, nem használná ki,s szintén Istenfélő, bár ő sincs annyira elkötelezve egyik vallásnál, mint anyám. Hozzátenném, hogy már két éve ismerem őt, de csak tegnap tudtunk elég sokat és nyugodtan beszélgetni, de amikor beszélgettünk, mindig megjegyezte, hogy a Krisna tudattal nagyon egyet tud érteni, mert a bhaktáidat Kecskeméten rengetegszer látta már, s mindig valami építő jellegű dolgot végeztek, s soha nem erőszakolták rá a hitüket másokra - mondta Zoli, valahogy így. Remélem, hogy anya rákap rendesen a japázásra, s akkor megnyílik előtte/előttük is egy másik világ, ami ugyanezen a földön van, de mégis másabb, extatikusabb, mert a Te odaadó szolgálatodat végzik.
Tegnap dél körül mondjuk volt egy másik mulatságom is, mégpedig bicajoztam egy nagyot. Anya ugyanis a húgától nemrég kapott egy biciklit, ami sokat segített neki a munkábajáráshoz, én meg 2-3 órára kölcsönkértem, hogy tekerjek egy nagyot a szülővárosomban. Van a Széchenyi város mellett egy városszéli arborétum, ahol egy kápolna is található. Ott 1999 júniusa óta nem voltam, pedig egy féléves periódusban havi rendszerességgel kijártam arrafelé, bár bent asszem csak kétszer voltam. A történet az (s erről tudom, nem illik beszélni), hogy 1998 október végén ettől a helytől nem messze, egy poros földút szélén éppen gyilkolni akartam, mégpedig magamat, 13 évesen. Akkoriban nehezen éltem meg dolgokat, barátaim sem nagyon voltak, de valahonnan volt egy megérzésem, hogy ha halálunk pillanatában valamire gondolunk, akkor "ébredés után" abba a helyzetben kelek fel. Nem mondta nekem senki ezt, bhaktákkal meg pláne nem társultam akkor még, csak úgy éreztem, hogy az utolsó levegőnél valamire koncentrálni kell, s az fog teljesülni. Én az egyik kedvenc zenészemre gondoltam volna akkor (persze, pop kultúra, már abba nőttem fel, éljen az MTV generáció....), de mikor már megkötöttem a kötelet, s a fejemet a hurokba tettem volna, az arborétumból (a kerítés külső oldalánál voltam, az egyik nyitható részénél) épp kijött egy erdész, kezében puskával, melyet rám szegezett. Életemben előszőr /s eddig utoljára/ fogtak rám fegyvert, s akkor futott át az agyamon, hogy a halál nem biztos, hogy jó móka. Akkor még nem is vágtam, hogy mit akarhat, de utána azt kérdezte, hogy mit loptam. Akkor esett le, hogy nem is tudja, mire készültem, mert már sötét volt, nem vette észre a spárgát, csak a nagy táskáimat (iskolatáska és sport táska, suli után jöttem), s azt hitte, a földeken valamit szedek össze. Mondjuk mai napig nem tudom, november végén mit lehetne lopni a földekről, de ez a bácsi odajött hozzám, s megmentett. Bevitt a házukba, miközben elmentünk a kápolna mellett, ahol azon a hideg napon valami jóleső melegség hatott át. Az erdészek bevittek a városba, miután elmondtam nekik egy hazugságot, hogy elakartam szökni a városból, már nem is tudom milyen okból.
1999-ben, ahogy kijött a jóidő, elkezdtem kijárni az arborétumba, hogy hátha összefutok az idős erdésszel, hogy beszéljek erről az esetről vele, de soha nem láttam újra. Eljártam a kápolna felé is, hátha érzek arra valamit, amit akkor (most úgy hívnám, extázis), de hasonlót nem, ellenben a természet szeretetét akkor tapasztaltam meg. Erre az érzésre egészen tegnapig várnom kellett, hogy azt a jóleső melegséget (a tegnapi kánikulában :-D ) újra érezzem. Kíváncsi voltam ugyanis, most milyen ez a hely, s amikor odaértem, a bicajt kitámasztottam, s mintha hátulról valaki tolt volna, a kápolna ajtaja elé mentem, s önkéntelenül egy dandavatot ajánlottam. Nem terveztem semmit, ez csak úgy jött magától, hogy valami hódolatot ajánljak, azon a helyen, ahol újjászülettem. Utána csak ültem ott egy kis terméskő teraszon, s egymagamban énekeltem a Szent Neveidet, s közben élveztem a gyönyörű időt. És hogy ezeket most miért írtam le?
Tegnap a kápolnától arrafelé indultam el, amerre volt az a szomorú fűz, ahol megakartam ölni magamat. Azóta a késő délután óta nem jártam arra, de akkor jutottam arra, hogy ezt a titkomat, melyet eddig senki emberfiának nem meséltem el, elkéne mesélnem, hátha könnyebb lesz, s mások talán jobban meg is értenek.
Nagyon miniatűrnek éreztem magam ott azon a pusztán tegnap, közel nem is mentem a fűzfához, elég volt látni, talán még a spárga még most is ott lóg... Elgondolkodtam, hogyha ott elhagyom a testemet, akkor azona hihetetlen nagy pusztaságban bolyongtam volna, mint szellem, aki még egy testet sem kapott volna? Inkább mentem is tovább, inkáb előre gondolkodva tovább tekertem, jelenleg amúgy is van mivel elfoglalnom magamat, mint hogy ilyen múltba révedő dolgokon agyaljak. De azért jó volt tegnap a számomra legfontosabb keresztény kápolnánál járni, s most ezeket kiírni magamból.
Hare Krisna!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)