2013. április 21., vasárnap

Gurudéva Budapesten volt

Kedves Krisna!

Tegnap találkoztam Lelki Tanítómesteremmel, Őszentsége Bhakti Aloka Paramadvaiti Maharaj-dzsal.
Gurudévvel Duna Anyának énekeltünk

Már előző nap, péntek délután itt volt, de én hét után értem haza a munkámból, csupa koszosan, 9re sem értem volna be a Bharata Kultúrtérbe, ahol az estét töltötte, meg ahol az előadásait, leckéit tartotta. Mindenesetre az egész szombati napot rá tudtam feleségemmel szánni, hogy társuljak a Lelki Tanítómmal és a többi bhaktával.
Még dél előtt nem sokkal kitalálta Gurudév, hogy menjünk sétálni a városban. Ez azért volt furcsa, mert eddig Pesten nem nagyon nézett még körbe, ha itt járt. Aztán kiderült, hogy a Duához szeretne lemenni.
Közben bekukkantott a Bharata mellett lévő Bhakti Kutir -ba, de hamar ki is jött. Nem tudtam meg, miért ment be:-)
Ahogy mentünk Gurudévvel, egy kis rögtönzött Harinámot is csináltunk, olyan jóhangú bhaktákkal, mint Ghandarvika Giridari Mataji, Balabhadra Prabhu és Harijana Maharádzs. Gurudéva közben a tanítványaival beszélgetett, volt, hogy egy-egy járókelő is megnézte, s pár szót velük is váltott.
Amikor leértünk a Dunához, Duna Anyához, akkor mondta el, miért szerette volna, ha minél többen lejövünk vele:
Az idei Khumba Mélán, fogadta meg (ha jól értettem ezt a kifejezést), hogy az összes folyónál egy dícsérő éneket mond el, mivel az összes folyó a Gangeszból és a Jamunából ered, ezek a folyók pedig mind-mind Baladéva lábótól erednek. Megtanított nekünk egy kisebb éneket, amivel a Dunát és bármely folyót magasztalhatjuk, utána a mólón, amire felmentünk egy kisebb kírtant hoztunk össze, alaposan megremegtetve a láunk alatt:-)

Feleségem, Vrajadhama Gurudévvel a Rákóczi úton
Amikor visszamentünk, a Váci utcán keresztül mentünk a Bharatába. Picit fura volt ott Harinámozni, s Gurudévvel sétálni, mert talán ott néztek meg minket a legjobban az emberek: nagyon hirtelen jött a séta is, ezért sokan át sem öltöztek: volt aki kurtában és farmer nadrágban volt, volt, aki teljesen hétköznapi ruhában, s volt, akik meg tetőtöl talpig vaisnava ruhában. - mindenesetre látszott a társaságunkon, hogy rendkívül vidámak voltunk.
A Ferenciek terének az aluljárójában két muzsikus cigány is beszállt a harinámunkba a hegedüjükkel. Nagyon megható látvány volt, ahogy a végén hódolatukat ajánlották Gurudéva előtt. Nem vaisnavák voltak, de látták, hogy egy Szent ember áll előttük.
Később feleségemmel is beszélgetett a vissza úton Gurudév - mesélte, hogy előző este pont erről álmodott, úgy néz ki, hogy a telepátia rnedeszen működik :-)

A Bharata-ban tartott ugyan leckét Gurudév, de látszott rajta, hogy nagyon fáradt volt. Nem is csodálom, az elmúlt hetekben megint rengeeget utazott, azért, hogy a tanítványaival legyen.
A lecke után nekem is volt lehetőségem beszélgetni vele egy picit. Elmondtam neki, hogy mennyire sajnálom, hogy vissza kellett jönnünk Svédországból, és hogy mennyire kicsinek éreztem magam kint az olyan vaisnava prédikátorokhoz képest, mint akik egész életükben azért utaznak, hogy Rólad prédikáljanak, kedves Krisna. Én ugyan csak 2000 kilóméterre mentem távol a szülőföldemtől, de jómagam teljesen belebetegettem abba, amikor arra gondoltam, nem tudhatom mikor jövök haza.
Megnyugtatott Gurudév, hogy az a fontos, hogy egy bhakta inkább ott szolgáljon Téged, Krisna, ahol jól érzi magát, meg a többi bhaktával is jól kijön.
Megígértem Neki, hogy ha már szégyenteljesen is, de vissza jöttünk, akkor az itteni Misszióját fogjuk szolgálni, amennyire csak tudjuk.
Kalpa vrksa

Ami utána jött, az viszont minden képzeletet felülmúlt: kaptunk tőle egy-egy Kalpa vrksa darabot feleségemmel, azaz egy "kívánság teljesítő fa" egy-egy kis darabját Indiából. Nem csak mi kaptunk belőle azon az estén, de mégsem számítottam rá, hogy egy ilyet kapok a Mesterünktől. Annyit mondott, hogy soha ne veszítsük el. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ne vesszen el:-)
Tegnap este aztán tovább ment Prágába, Balabhadra Prabhu-val.
Sajnélom, hogy csak egy napot találkoztam a Mesteremmel, de a leckéi és a személyes iránymutatásai alapján most kaptam jócskán feladatot, amit remélem most már tényleg maradéktalanul tudok teljesíteni, felségemmel együtt.

Hare Krisna!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése