Tegnap látogattuk meg egy kedves Istentestvérünket, Yogamaya Mataji-t, akinek egy jóga bemutatója volt a Fővám téri Vásárcsarnokban, ahol most Indiai napok vannak.
![]() |
A tegnapi jóga bemutató a Vásárcsarnokban |
Nem egyszerű pozíciók voltak, amiket előadott a társával, bár mondjuk már több mint 15 éve gyakorolja.
Én csak egyszer voltam egy Agni-yoga foglalkozáson, mely másfél óra volt, de az első 5 percben már foly rólam a víz a 36 fokos melegtől és az erős párától. Meg néha feleségem tart itthon a derekam miatt kisebb jóga foglalkozást nekem, de az inkább fakultatív:-)
Hétvégén, amikor Lelki Tanítómesterem itt járt, elmesélte, hogy milyen volt a legelső napja egy Düsseldorfi ashramban, még tizenéves korában:
Első szévája, szolgálata a mosogatás volt. A bhakták megették a reggelijüket, s Gurudévám kapta azt a nemes feladatot, hogy mosogasson el a bhakták után. Azt mesélte, hogy odament az ashram vezetőjéhez, s közölte, hogy ő úgy tudja, itt jógázni fog, mert a bhakták avval hívták be, hogy a legtökéletesebb jógát sajátíthatja itt el. Erre az ashram vezető mondta, hogy a mosogatás a jóga része - Krisnát úgy lehet a legjobban szolgálni, ha a bhaktáit és a Lelki Tanítómestert szolgáljuk.
Gurudévám mesélte, hogy erre azt mondta a templom prezidentnek, hogy ő még soha nem mosogatott, mert otthon nem kellett. - mire a vezető azt mondta, hogy semmi különöset nem kell tennie, csak törekedjen a tökéletességre, hogy minél tisztábbak legyenek a konyhai felszerelések.
El is mosogatta a tányérokat, edényeket. Aztán később a szakács meglátta az edényeket, aminek az alján ott volt a ráégett ételmaradék. Kiderítették, ki mosogatott, aztán egy picit megszidták, hogy ezt nem így kellett volna elmosni, hanem sokkal alaposabban.
Gurumaharaja mondta, hogy arra gondolt ekkor: "Édesanyám! Miért nem fogtál be soha mosogatni otthon?! Akkor már tudnék jógázni!" :-)
Ez az aranyos kis történet több olvasatú. A legfőbb mondani valója az, hogy semmit sem lehet elsőre tökéletesen csinálni. Sem a mosogatást, sem a leg nyakatekertebb jóga ászanákat, semmit. De ha szeretetből, odaadásból csináljuk, s legfőképpen Érted, Krisna, előbb-utóbb egyre profibbak lehetünk egy-egy dologban.
![]() |
Gurudévám praszádot oszt a bhaktáknak |
A legnagyszerűbb dolog pedig a többi bhakta szolgálata. Ha egy bhaktát szolgálok, akkor avval Téged is szolgállak, kedves Krisna - tekintve, hogy a jóga az Összekapcsolódás, Veled.
Lehet ez csak pár kedves bátorító szó is, vagy hogy elmosogatok utána, illetve nagyobb horderejű dolog, amivel a yatra, a bhakta közösség össze tud fogni (mint amikor a göteborgi bhakátk minket is befogadtak). Ez a Szolidarítás.
Itt lent a Földön, a Kali yuga első harmadában igen fontos dolog a szolidarítás, az összetartás. Egy olyan korban és helyen, ahol mindenki a saját önös érdekeit nézi, hogy anyagi szempontból jól járjon, üde színfolt, amikor egy kis csapat összefog egymásért. Egy mindenkiért, mindenki egyért. Ha mi bhakták képesek vagyunk összefogni ebben a zűrzavaros korban, akkor együttes erővel sokkal nagyobb erőbedobással tudunk Rólad prédikálni, kedves Krisna. Úgy érzem, ez az egyik legfontosabb dolog, hogy minden helyzetben össze tudjunk fogni a Viszályok korában.
Hare Krisna!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése