Most zavarban vagyok a kötelességemet illetően, és szánalmas gyengeségem miatt elvesztettem önuralmamat. Ebben a helyzetben kérlek Téged, mondd meg világosan, mi a legjobb számomra! Most a tanítványod vagyok, egy lélek, aki meghódolt Előtted. Kérlek, oktass engem!
(Bhagavad Gíta 2.7)
Kedves Krisna!
Napok óta ez a vers jár a fejemben. Mint tudod, egy nagy döntés előtt állok. Ám ma, mikor a feleségemnek tartottam egy kis leckét, ezt a verset mondtam el neki, illetve a magyarázatot, melyet Prabhupada írt hozzá. Lusta voltam elővenni egy picit a Bhagavad Gítát, de ma, amikor a magyarázatot olvastam, eszembe jutott, hogy mennyire bolond vagyok, hogy hamarabb nem olvastam el. Benne volt mindenre a válaszom, amiért ez a vers kavargott a fejemben. (mivel másfél oldal a magyarázat, most inkább nem másolom be.)
Dióhéjban annyit, hogy feleségemmel nagy döntést határoztunk el, kiköltözünk Istentestvéreinkhez Göteborgba, ami elég sok előkészületet igényel. Először úgy volt, hogy Stockholm-ba megyünk, s ott egy bhakta nyomdában helyezkednék el (ISKCON), de időközben kiderült, hogy Gurudévánknak van egy kis missziója Göteborgban, s felvettük az ottaniakkal is a kapcsolatot, akik nyitottak voltak arra, hogy oda csapódjunk. Gurudévámmal már leveleztünk erről, hogy sajnos olyan az anyagi helyzetünk, hogy egy-két évre kimennénk valahova külföldre, hogy az adósságaimat rendezzük, s most erre készülünk. (Igaz, ezt tavaly is terveztem, de az csak takaréklángon futó dolog volt)
Persze bennem van a természetes félelem is, mi van, ha kint valami baj lesz, nem tudunk vissza jutni, nem is bhakták akikkel levelezünk, hanem emberrablók, szervkereskedők, ráksaszák.... - ám sokminden úgy alakult eddig is, hogy nincs mitől félnem, mert most csak a Te bhaktáid-tól kértünk eddig segítségedet. A Bhagavad Gíta vers magyarázatában pedig van egy rész, amiben Prabhupada azt írja, nem kell ragaszkodnunk a családhoz, nemzethez, semmihez sem - ami anyagi. Így nem is lesz nehéz elhagyni ezt a helyet, hogy a bhaktáiddal együtt éljünk.
Hare Krisna!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése