Boldog megjelenési napot kíván a legapróbb és legjelentéktelenebb szolgád a legelhgyatottabb Univerzum legeldugodtabb sarkából.
Mint a mindenkiben élő Felsőlélek, tudod, hogy szegény sorsomból kifolyólag nem tudok ma Istentestvéreimmel lenni, hogy közösen ünnepeljük meg a megjelenési napodat, de ennek ellenére itt, Zalában megpróbálok mindent megtenni, hogy a mai napon is elégedetté tegyelek a szolgálataimmal. Ehhez kapcsolódik, hogy a mai napra ütemezek egy meglepetést, mely az itteni prédikálásunkat fogja segíteni feleségemmel, Vraja-dhama -mal. Előre is, -látatlanban- az Áldásodat kérném, hogy minél több, nálam rosszabb sorsú, karmájú emberrel oszthassam meg Kedvteléseid történeteit, s a nagy acaryak tanításait, hogy az Odaadás szikrája bennük is fellobbanjon.
Végezetül egy szép dalt szeretnék megosztani itt mindenkivel, mely az Úr és Radha egy-egy kedvtelését énekli el magyarul. Amikor ezt a dalt hallgatom, tiszta Vrindavani hangulatom lesz tőle:-)
Együtt van hát Rádhá, Krsna
Együtt van hát Rádhá, Krsna,
együtt vannak Vrndávanban.
Soha el nem hagyják egymást,
sem a szép Jamuná partját,
s mi is ott lehetünk vélük,
ha önmagunk elfeledjük.
Ha Őértük élünk mindig,
eljutunk a végső célig.
Úgy éljünk, hát minden percben,
az isteni szeretetben,
hogy meglássuk Vrndávanát,
Vrndávanban Rádhá-Krsnát.
Hare Krisna!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése