2014. január 4., szombat

Új év, újabb feladatok

Kedves Krisna!

Elnézést, hogy egy ideje már nem frissítettem a blogot, de Te jól tudod, hogy tevékeny időszakon vagyok túl, s ahogy kinéz, még több feladatom lesz  a közeljövőben.
Ősszel elkezdtük a prédikálást, programok szervezését a mi kis otthonunkban, kutírunkban. Erről már itt írtam. De arról asszem még nem, hogy olyan szinten beindult itt a (lelki)élet, hogy minden vasárnap van egy nagyobb sanga, amikor bhajanozunk, felolvasunk és a Neked felajánlott ételt, a praszadamot megtiszteljük.

Egyre több bhakta és teljesen új érdeklődő kezdett el hozzánk járni, s most kezdjük észrevenni, hogy a két szobás nyolcadik emeleti lakásunk kicsi már.
Írtunk erről Gurudévnek is, hogy egy negyed év alatt a semmiből mit hoztunk össze  (a bhakták segítségével), s nagyon megörült neki. Írtam még neki, hogy most kezdtünk el nézni új helyet, ahol hetente akár többször össze gyűlhetünk egy közös programra, s erre áldását is adta. Egyelőre konkrét helyet viszont még nem találtunk - még :-)
Gurudéva írta, hogy akkor legyen ez a következő év egyik feladata, hogy keressünk egy nagyobb prédikáló helyet, ahol akár főzni is tudunk, illetve hogy az újdonsült bhaktáknak szervezzek Nanadafalván több elvonulós programot. - na ezen viszont már meglepődtem én is.
Mindenesetre újdonsült barátainknak is tetszik az ötlet, hogy szervezünk egy-egy hosszúhétvégés elvonulásokat.

Ami még említésre méltó, hogy a mi kis otthonunkban tisztelhetjük Tulasi Devi-t is. Feleségem egy Bolgár hittestvérétől kapta Őket, s 5 magot el is ültettünk, amiből négy már kikelt :-)
Minden reggel Nekik is megtartjuk az imádatot, mint Murti formádnak is, melyet Gurudévánk kegyéből imádhatunk nálunk.

A tavalyi év utolsó negyede megtanított engem arra, hogy tényleg nehéz az élet a bhakták társasága nélkül. Elköltöztünk ide, egy számomra ismeretlen városba, és csak annyit tettem, hogy követtem Lelki Tanítómesterem kéréseit. Utána elkezdtek felbukkanni a bhakták, akikkel olyan kis közösséget kezdtünk el kialakítani, amilyet Sríla Prabhupada-ot is elégedetté tenné: nem csak hogy összetartunk, s mindenki hozzá adja a hozzáértését a különféle dolgokhoz, de mindezt Rád fordítjuk, kedves Krisna! Neked énekelünk az oltárunk előtt, a Rólad szóló történeteket beszéljük el/meg, s a Neked felajánlott ételt tiszteljk meg. Még nagyon gyerekcipőben járunk, de úgyérzem, a magokat közösen, Gurudévám Kegyéből sikerült elvetnünk.
Már csak locsolni kell, s szépen ki fog nőni

Hare Krisna!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése