2012. november 18., vasárnap

Család és hivatás

Kedves Krisna!

Az előző bejegyzésemben írtam, hogy egy temetés apropóján Szegeden voltam, a családomnál. A családom (amelyikbe ebben az életembe születtem) eléggé nagy, de földrajzilag is eléggé nagy területen van "szétszórva", ezért általában csak temetéseken találkozik mindenki mindenkivel. Most is össze jött a család apraja-nagyja, s most jutott eszembe, hogy mennyire nem tartom velük a kapcsolatot, pedig meg lehetne oldani. De sajnos nem ebbe a szemléletbe cseperedtem fel.
A másik nagy-nagy meglepetés számomra, hogy most tudatosult bennem, hogy a családtagjaim nagy része valami fegyveres testülethez tartozik. Nagyim öccse pl bíró volt Sátoraljaújhelyen, a fia, unokatesóm civil ruhás nyomozó Miskolcon. Jóska bácsi (akit temettünk) fia a Csillagbörtönben börtön alparancsnok, míg a lánya, aki kuzinom, most végez a  rendőrtiszti főiskolán, asszem finánc lesz, ha jól értettem.
Anyai vonalon is volt rendőr családtagom, a nagypapám, aki 2008 tavaszán hagyta el a testét. Asszem erre mondják, hogy ksatriya család :-)
Apámmal a nyomdában
Jómagam viszont mindig is azon voltam, hogy apámnak a kedvében legyek, ezért is mentem bele, hogy a villamosvezetői hivatásomat otthagytam, s eljöttem hozzá dolgozni a nyomdában (mondjuk voltak anyagi okai is, természetesen).
Édesapám mindig is azt szerette volna, ha az ő nyomdokait követném, s nyomdász legyek. Engem különösebben nem érdekelt soha sem, de azért érdekes világnak tartottam. Amikor szakmát kellett választanom, akkor inkább a kertészetet választottam, mai napig nem tudom, miért. Bár, kedves Krisna, a Te útjaid kifürkészhetetlenek, biztos a későbbiekben még hasznát fogom látni ;-) .
Később jött a villamosvezetés, amiről apám először teljes vállszélességgel le akart beszélni - hiába. Utólag persze büszke volt rám, hogy elvégeztem azt a fél éves tanfolyamot (a résztvevők 10%-a megy csak át, tényleg kemény egy ilyen tanfolyam), de eljött az idő, idén tavasszal, amikor saját apámra kellett hallgatnom, hogy próbáljam ki az ő szakmáját is. Én folyamatosan azon vagyok, hogy büszke legyen rám ezen téren is, de sajnos annyira ez már nem tud érdekelni, mint az előző hivatásom. Így kezdem érteni, amit a régi Bölcsek is említettek, hogy különféle embereknek különféle munkák ajánlottak a képességei szerint. - természetesen most nem panaszkodni akarok, mert összességében nem egy alja munkát végzek most sem, csak éppen ebben kevesebb jövőt látok részemről, nem tudok erre úgy tekinteni, mint az előzőre. De mivel látom, hogy apámnak örömöt okozok avval, hogy a közelében élek, s viszem a családi vonalat, inkább maradok itt, ebben a pozícióban, amiben vagyok, mert mégis nagyon sokat köszönhetek neki.
Ha ezt 3 éve írtam volna le, akkor eszembe jutott volna az a dolog, hogy miért is csinálom mindezt.... Elvégre minden múlandó, a munka, hivatás, család. - Ám azóta találtam egy állandó dolgot is, ez pedig Te vagy, Krisna! Ha a legkisebb munkát is Neked ajánlom fel, akkor máris másabb íze van a munkának -akár ha a WC-t mosom fel egy Templomodban is.
Nandafalva tegnap

Tegnap hazafelé menet volt szerencsém (ez szó szerint szerencse volt!) beugrani Nandafalvára, igaz csak egy fél óra erejére. Július 26.-ikán itt születtem újra, amikor Gurudévám kegyéből felavatott engem. Amikor felavatott, akkor automatikusan belekerültem abba a lelki családba, mely a tanítványi láncolat révén Tőled ered, kedves Krisna. Ez a tény ad nekem egy nagyon nagy biztonságot, hogy az anyagi világban lévő családomon kívül is van egy másik, állandó családom is. Mivel itt az anyagi világban a születés és a halál az élet alfája és omegája, semmi sem állandó. Aki most édesanyám, az lehet, hogy a következő életemben számomra teljesen ismeretlen. De Te, Krisna mindig állandó maradsz számomra, s a Hivatás, az Odaadó Szolgálat is úgy érzem, hogy van annyira magasztos, amiért érdemes ezt az életemet szentelni. Amíg van családom, akiket el kell tartanom, addig természetesen dolgozok is valami anyagit, hogy fenn tudjam magunkat tartani, de a családos kor után is vannak terveim, amikor valószínűleg többet tudlak szolgálni, mint amennyire most időmből telik, kedves Krisna.
Srí-Srí Radha-Gopivallabha és Caithanya Mahaprabhu a Nandafalvi oltáron, tegnap.
Ám amíg még nem vonulok vissza a családos élettől, addig a Szolgálatod mellett arra is törekszem, hogy a többi rokonommal is jobban tartsam a kapcsolatot, hogy a személyes példámból lássák, hogy a bhakti-val is lehet családos életet élni - pontosabban avval lehet csak igazán harmónikus életet élni Veled, Krisna, s másokkal is egyaránt ;-)

Hare Krisna!

2012. november 16., péntek

Temetésen voltam

Kedves Krisna!
A mai napon egy nagyon kedves rokonom temetésén voltam, Szegeden. Ő az apai nagymamám testvérének a férje volt — Jóska bácsi.
Nagyon súlyos daganatja volt neki, az utóbbi hónapok már szenvedésekkel teli volt neki. Pedig amikor kisgyermek voltam, akkor rengeteget foglalkozott velem, igazi életvidám volt, teli élet szeretettel.
Másfelől néhány hónapja ünnepelte az 50edik házassági évfordulójukat is - igaz, azt már nagyon nagy kínok között.
Furcsa dolog még mindig számomra, hogy itt a Kali-yugaban mindig a jámbor emberek hagynak minket el, s mennek Haza Hozzád.
Remélem Haza ért Melléd, Kedves Krisnám szeretett Jóska bácsim, s már nem kell többet szenvednie neki. Kérlek, vigyázz rá, s a többi kedves családtagomra. Én cserébe megpróbálom minél több embernek segíteni Lelki Tanítómesterem utasítása alapján az életét, hogy mesélek nekik a bhakti-ról, s az előző acaryák tanításairól.

Hare Krisna!

2012. november 15., csütörtök

Prédikálásunk története - eddig

Kedves Krisna!

Avatásunkkor Gurudévám arra kért engem meg feleségemet, hogy próbáljunk meg prédikálni itt Zalaegerszegen.
Akkor úgy gondoltam, hogy nem lehet nehéz, főleg, ha a Lelki Tanítómesterem is erre kér, Te, Kedves Krisna meg biztos az áldásodat adod rá.
Amint hazaértünk Nandafalváról, akkor jutott eszembe az "ősi" vicces beszólás:
"Az első lépések a legnehezebbek - mondta a frissen megválasztott Lábatlan-i polgármester"

Az elején még úgy tűnt, hogy tudunk venni egy kis házat valami nagyobb földdel, ahol programokat is tartanánk.
Sajnos a pénzt nem tudtuk rá előteremteni, így másfelé kellett nézni. Maradt egyenlőre a könyvosztás.
A munkahelyemen próbáltam a kollégák között árulni, de csak a vegetáriánus szakácskönyveket sikerült adomány fejében eladni, a lelki témájú könyvek nem igazán akarnak menni. Sőt, a szakácskönyvet is inkább fogyókúrás célzattal veszik, hogy valami "salátát" tudjanak csinálni, hiába mondtam nekik, hogy akkor szedtem fel 20 kilót, amikor vega lettem:-)
Igazi trash-foods 
Sajnos azt vettem észre, hogy az emberek itt -az Anyagi világban - túlságosan is ragaszkodnak a múlandó dolgaikhoz, de mégsem annyira, hogy örökké éljenek, mert pusztítják magukat a hulladéknak minősülő szemét kajákhoz, trash-food-okhoz, alkoholhoz, s egyéb káros szenvedéjeikhez.
Siksa-gurum adott ezért egy jótanácsot, hogy a prédikálást ne elsősorban a lelki témákra hegyezzük ki, hanem inkább az életmód-váltásra. Elvégre neki van hazánkban egyedül vegetáriánus életmód rádióműsora, a Kanál Forradalma, így neki van is ebben tapasztalata. A Kanál Forradalma pedig burkolt bhakti jóga prédikálás:-)

Most jelen pillanatban úgy néz ki (remélem evvel nem iszok a medve bőrére), hogy sikerül egy állandó helyen havonta, vagy akár kéthetente összejöveteleket tartani, ahol életmód tanácsokról lesz szó, a bhakti jóga tükrében, idővel egyre több bhajannal, prédikálással.
Ezeken felül pedig tervbe van véve, hogy tavasszal (valószínűleg a Föld napján) szervezünk egy vegetáriánus pikniket az egyik helyi parkban.
Ha valamelyik olvasómnak a programokkal kapcsolatban van ötlete, vagy akár vendég előadó is lenne, az jelezze itt bátran:-)
Minden kedves bhaktától és olvasótól szeretném az áldását kérni ezekhez a terveinkhez, hogy az Úr Caithanya Mahaprabhu üzenetét minél több embernek  átadhassuk.

Hare Krisna!


2012. november 11., vasárnap

Az átalakított oltárunk

Kedves Krisna!

Mint Te tudod /de a blog olvasói talán kevésbé/, annak ellenére, hogy mostanában nem írtam a blogot, a háttérben folyt a munka annak érdekében, hogy itt Zalaegerszegen is lehessen terjeszteni a bhakti-t.
Várhatóan a következő év elején kisebb programokat tudunk majd tartani feleségemmel, illetve egy vegetáriánus pikniket is tervezünk tavasszal szervezni az egyik közeli parkban.


Tegnap estére készült el az átalakított otthoni oltárunk, melyet siksa-gurunk tanácsára építettünk át. Kb két hét alatt formálódott ilyenre ki. :-)

Na de a többi infóval is hamarosan jelentkezek itt is:-)

Hare Krisna!